Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (1,5)
Gamer – Játék a végsőkig
2009-23. szám / Szalóky Bálint

A Mátrixot jegyző Wachowski testvérek óta nem futott be valamire való rendezőpáros Hollywoodban. A Neveldine–Taylor duót (nagyvonalúan csak vezetéknévvel jelölik magukat a stáblistán) tekintetjük akár az ő másodvonalbeli kiadásuknak is:
viszonylag alacsony költségvetéssel készítik sci-fi/akciófilmjeiket, melyek így sosem tudnak igazán nagyot bukni ahhoz, hogy ne kapjanak következő megbízást. Pedig a végletekig pörgetett, a közönségigényeknek megfelelni próbáló, ám nézhetetlenre vágott Crank 2. már jelezte, hogy nem ez lenne a megfelelő irány, a Gamert nézve azonban szemlátomást nem tanultak a hibáikból. Nem az a baj, hogy a jobb sorsra érdemes színészeket (például Michael C. Hall a Sírhant művekből és a Dexterből) elpocsékolják egy ötlettelen, létjogosultságát valamiféle csekély értelmű mondanivalóval igazoló akciómozihoz, hanem hogy a végeredmény inkább kínos, mintsem izgalmas vagy szórakoztató. Húsz éve izgultunk Arnold Schwar­ze­neg­ger­ért A menekülő emberben, de még a tavalyi Ha­lál­fu­tam is élvezhető volt a maga bumfordi módján – Gerard Butler viszont hidegen hagy, ahogy az összes többi szereplő sorsa is ebben az összegányolt celluloidszörnyetegben.

Gamer – Játék a végsőkig
Amerikai, feliratos film
Rendező: Mark Neveldine, Brian Taylor
hirdetés

Főszereplők: Gerard Butler, Amber Valletta, Michael C. Hall, Kyra Sedgwick
95 perc
Forgalmazó: Fórum Hungary
Bemutató: október 29.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor