Hiperaktív kollektív
Nem csoda, hogy a zenészek között van a legtöbb gyerekzseni, illetve felnőtt gyerek: valószínűleg ez az a művészeti ág, amelyben az alkotói géniusz és az intellektus leginkább elválhat.
 Sőt, utóbbi teljes hiánya cseppet sem válik előbbi kárára. Persze ez nem azt jelenti, hogy a zenészek zöme szellemileg visszamaradott, de azért, valljuk be, bőven akad köztük olyan, akinél az agy jobb és bal féltekéje nincs tökéletes összhangban.
Ilyen zseni benyomását kelti az elképesztő pályafutást maga mögött tudó Marc Ribot, aki Ceramic Dog nevű formációjával lépett fel a Trafóban október 17-én, Bálint Eszter, magyar származású színész- és énekesnő vendégszereplésével. A Lounge Lizardsból, Tom Waits, Norah Jones vagy John Zorn lemezeiről ismert gitáros kopott, a kelleténél két számmal nagyobb bőrdzsekiben foglalta el a helyét a színpadon, hogy rövid, ámde annál izgatottabb rendezkedés után a húrok közé csapjon. Bálint Eszter hegedűn, Shahzad Ismaily basszusgitáron és elektronikán, Ches Smith pedig dobon loholt a nyomában. És nem csoda, hogy Ribot a zenekarba csupa langaléta, hiperaktív fiatalt válogatott maga köré – különösen nagyon jó választás volt a nyughatatlan basszusgitáros, akinek legalább három ujjperce és negyven ujja van –, mert ezt a tempót tényleg nehéz tartani. Bár a Ribot által komponált témák nem valami lehengerlőek, sőt, némely egyenesen banális, a dalszövegeiről nem is beszélve, amikor nekiveselkedtek az improvizatív punk-pop zajzenenei elborulásnak, hát abban nem is kerestük a gondolatot, sem a finom zenei szerkezetet, mert egyszerűen csak őrületesen élveztük. Ebbe még az is simán belefért, hogy néha leessen egy hangszer, egy kotta, majd némi kapkodás, a basszusgitáros a pillanat nyomatékosítása érdekében körülményesen behúzza fején a kapucnit, addig várhatnak a Moog gombjai – szóval minden, mert a ritmust végig tartották, és lendületből nem szenvedtek hiányt, hogy rögtön ugyanonnan folytassák. A még mindig törékeny és szép, egyenesen kislányos bájú Bálint Eszternek – akit Jim Jarmusch Florida, a paradicsom című filmjéből ismerhetünk – különösen jól állt, ahogy teljes erőből húzza a hegedűt, miközben elragadtatásában majd kiugrik virágos selyemkimonójából, de azért két líraibb francia dalt is elénekelt Serge Gainsbourgtól, ami a produkció két csodálatos nyugvópontja volt. A koncert után pedig azzal vált kerekké Marc Ribot figurája, ahogy gitárjával a hátán, kis gurulós bőröndjét húzva maga után kibattyogott az előtérbe, és a tömegben szinte elveszve próbálta magát átküzdeni a pulthoz.
|
vissza
vissza a lap tetejére
