Interjú
Miller Elvis-szeánszot celebrál
2009-24. szám / Kiss Péter
Fél hét van. A József Attila Színház társalgójában ücsörgünk Rickyvel, azaz Miller Zoltánnal. Még van ideje átöltözni, sminkelni kezdésig, rutinból megy az. Aztán fél óra múlva jampik és jampipik árasztják el a színpadot. A Made in Hungária „expressz” immár a 300. előadás felé robog.
 A Fenyő-musicalben egy fiatal srácot alakítasz, aki hazatért Amerikából, majd zenekart alapít és „pálmafákat ültet az angyalföldi humuszba”. Gondolom, nem rak mázsás terheket a válladra a szerep.
M. Z.: Ezt tényleg túlzás lenne állítani. Az ember vérében, zsigereiben van a figura. Ahogy Méhes Laci fogalmazta, nem arról van szó, hogy egy harminchat éves férfi játssza a tinédzser Fenyő Miklóst – az időmúlás a többiekre is ugyanúgy vonatkozik –, hanem valami különleges szeánsz hangulata van az egésznek.
Túl a 250. előadáson mivel lettél gazdagabb? Nem a gázsidra gondolok.
M. Z.: Azt úgysem árulnám el. Viszont azt bevallom, tinédzser koromban nem voltam egy megszállott Hungária-fan. Fenyő zenei világát az itteni darabjain keresztül kedveltem meg, s ennek a nyolc éve tartó sikerszériának köszönhetem a barátságát is. Gondold meg, több mint kétszázhatvan alkalommal mentünk együtt a színpadra. Szeretete sokat lendített az önbizalmamon. Mélységesen tisztelem azt a fajta profizmust és hitet, amellyel Miklós minden egyes előadásra készül. Igazi szupersztárja ő a hazai könnyűzenének. Hozzá hasonló karriert a mi generációnk – már csak a körülmények miatt is – soha nem fog befutni.
Otthonodnak érzed a József Attila Színházat?
M. Z.: Érdekes, ide sohasem jártam haza. Nagyon szerettem itt lenni mindig, de a Madách Színház sokkal jobban az otthonom volt. Úgy is mondhatnám, ideiglenes lakcímem tíz éve Angyalföldön van, de az állandó lakásom az Erzsébet körúton volt hosszú éveken át.
Ahonnan „elköltöztél”.
M. Z.: Igen. A „zászlóshajókból” – Az Operaház fantomja, József és színes, szélesvásznú álomkabát – kiszálltam. Szép volt, jó volt, elég volt.
Nem motoszkál benned, hogy a prózai műfajban arass babérokat?
M. Z.: Amikor elkezdtem a pályát, kilencven százalékban prózai szerepeket osztottak rám, igaz, Sopronban és Székesfehérvárott, ahol relatíve kevés néző láthatott. Az idő azóta sok mindent átrendezett körülöttem. Pedig boldogan játszanék Shakespeare-t, de kezdetben csak kisebb szerepeket. | hirdetés
 |
|
Tehát ha felkérnének a Hamlet címszerepére, közölnéd, maximum a II. sírásót vagy hajlandó elvállalni?
M. Z.: Talán már azt sem. Egy prózai szerepre az embernek teljes mértékig át kell állnia agyban, gondolkodásmódban. Mára a zene vette át a prioritást az életemben.
Márpedig november 21-én a József Attila Színházban ötvözöd a zenét a prózával. Az Elvis story című produkció a rock and roll király életének, karrierjének legfontosabb állomásait idézi fel.
M. Z.: Félreértés ne essék, nem én személyesítem meg Elvis Presleyt, hanem a skót Rob Kingsley Elvis-imitátor, aki tavaly megnyerte a műfaj Európa-bajnokságát. Rob nem szimpla hasonmás, aki playbackre tátog, a saját hangján szólal meg, a saját személyiségét építi be Elvis alakjába. Háda János rendezésében az én szerepem vezetni a történet fonalát afféle ceremóniamesteri minőségben, miközben néhány karaktert – papot és show-mant – is megszemélyesítek. A rajongóknak üzenjük, hogy a produkció nemcsak a József Attila Színházban látható, az Elvis Country Tour 2009 Hungary kilenc vidéki nagyvárosba is ellátogat. Nagy buli lesz, van egyfajta stand up comedy sodrása az egésznek, de szeretnénk gondolatokat is mögé rakni.
Miféle gondolatokat?
M. Z.: Például Elvis sorsán keresztül megmutatni, hogy a csúcsra vezető út micsoda erőfeszítéseket követel. és mennyi buktatóval van kikövezve. Kedvenc mondásom Einsteintől: „Minden ember tudja, hogy a lehetetlen – megvalósíthatatlan. Egészen addig, amíg jön egy ember, aki ezt nem tudja – és megvalósítja.”
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
