Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Megvalósult művek
2009-25. szám

A Nemzeti Kulturális Alap Iparművészeti Kollégiuma 2005-ben hozta létre „Alkotói támogatás” pályázatát, amelynek keretében minden évben 25 tehetséges művészt díjaz, akik munkájukról kiállítás keretében adnak számot. A tárlatnak immár negyedik éve az Iparművészeti Múzeum ad otthont,
ahol idén, rendhagyó módon, nem tematikusan, hanem különböző alkotói programokat figyelembe véve állt össze a most bemutatott anyag. A művészek, ahogy egy efféle kiállításon általában, nem csupán l’art pour l’art alkották meg pályaműveiket, hanem általuk reflektálnak az őket körülvevő szellemi és fizikai környezetre, az időre, ha tetszik, az idő múlásának és egy tárgy használhatóságának viszonyára. Mindezt csak azért tartottam fontosnak elmondani, mert a kortárs tárgykultúra (ne feledjük, iparművészetről van szó!) kizárólag úgy tud érvényesülni, ha mindenki számára elérhetővé válik. Ergo, ha bárkinek bármiféle kérdése adódik, kérdezzen bátran! Tudakolja meg, mit is lát valójában, mi lehetett a tervező szándéka, s keresse a kiállított tárgyak helyét saját életében is. Gondoljunk csak bele, textilre varázsolt kőidoloknak, kollázs-rózsáknak, vers ihlette falikárpitoknak vagy dizájn bőrtáskáknak nem is olyan nehéz helyet találni a szub­jek­tív hétköznapokban…

Iparművészeti Múzeum
November 29-éig

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor