Vers + Zene = Stand up comedy
Általában leszögezhető, hogy tíz emberből legalább egy nem igazán szereti a meglepetéseket. Ezért ha egy koncertre elindul körülbelül ezer ember, abból feltehetően legalább száz nem fog örülni annak, hogy nem az vár rá, amire számított.
 Ezért már eleve merész vállalkozás volt a Millenáris részéről, hogy a Vers + Zene = Élet fantázianevű verséneklő koncert álcája mögött december 27-ére valójában egy születésnapi gálaestet szervezett az idén 40 éves Kaláka együttes tiszteletére, amely során mindenki fellépett a hazai könnyű- és népzene berkeiből, a Kalákát kivéve. Igaz, ez eddig megható, így amikor az emberek beözönlöttek a Teátrum nézőterébe, és megtalálták a székeken a kis programfüzetet, amely lerántotta a leplet e hétpecsétes titokról, még élénkült is az általános érdeklődés a továbbiak iránt. Mert hiszen a Kaláka együttes tagjait valóban feltétlenül megilleti egy különleges, nem mindennapi főhajtás, egy gesztus, amely mögött – ahogy azt a kis füzetben olvashattuk – több hónapos, teljes titokban tartott munka áll, és nem csupán a szervezők, de a rész vevő előadók részéről is. Ugyanis valamennyien – a Csík zenekartól Lovasi Andráson, a Colorstaron, Palya Beán, a Quimbyn és Szalóki Ágin egészen a Heaven Street Sevenig – kedvenc Kaláka-dalukat játszották el, saját feldolgozásban.
De hát sajnos a meglepetések sorozata itt korántsem ért véget. A szervezőket például, feltételezem, olyannyira lekötötte a titoktartás, hogy egy egyszerű számtani műveletet, tudniillik az ülőhelyek és az eladott jegyek számának összevetését már nem tudták elvégezni, így legalább 50-60 ember, miután kifizette a meglehetősen drága, 3500 forintos jegyet, kénytelen volt állni. Továbbá azt is bárki előre meg tudta volna mondani, hogy ha minden zenekar csupán egy-egy rövid dal erejéig lép színpadra, akkor sokkal több idő fog elmenni az átállással, mint ameddig az egyes számok tartanak. Így hát a lassan botorkáló este nagy részében zene helyett szegény Lackfi Jánost kellett hallgatnunk, aki a moderátor szerepében hősiesen és többnyire szellemesen, de mégis kicsit kínosan igyekezett szórakoztatni a közönséget, miközben mögötte cimbalmokat és zongorákat cipeltek fel-le. Márpedig óriási különbség van egy zenés stand up comedy este és egy koncert között, s mivel utóbbira az ember elsősorban a zenei élmény kedvéért megy, hát nem csoda, hogy lassan szivárogni kezdtek az emberek. A csapnivaló hangosítás – a gerjedő mikrofon és az olyan malőrök, mint hogy az éneket egyáltalán nem, míg a vokált annál inkább lehetett hallani – pedig már igazán csak hab volt a tortán, hogy még azt a kis zenét, amit annyira szomjaztunk, se tudjuk élvezni. Szép a szándék, de azt hiszem, a Kaláka és a közönség is többet érdemelt volna aznap este. |
vissza
vissza a lap tetejére
