PM Online | Korábbi cikkeink

Blíni, vidi, vici

Az is bolond, aki plázában próbál meg jót enni, de néha érhetné meglepetés az embert. A vendéglátóhelyek többsége megpróbálja elfeledtetni, hogy egy bevásárlóközpontban foglal helyet,

a bejáraton belül dizájnelemekkel, világítástechnikával, hangulatzenével vonják el a vendég figyelmét a rideg valóságról, de a küzdelem közel esélytelen. Egy pláza az egy pláza.
A Mammut I. étkezős emeletén található „dupla étterem” vezetése nem szuszakol mindebbe túl sok energiát. Az orosz részlegen pár matrjoska-baba, falra szegezett harmonika, színes ötletként egy Szokol zsebrádiót tartó bunda szolgálná a fantázia rabul ejtését, az olasz részen még ennyi sem, mindössze egy-két fotó „röpít” a mesés délre. Két étlap: itt is az orosz a nyerő, talán mert kisebb a konkurencia Budapesten, az olasz semmivel sem hoz többet, mint bármelyik sarki pizzázó. Épp elmenne a kedvünk az egésztől, ha a cserfesen tegeződő pincérlány életvidám kedvessége nem mozdítana ki bennünket a búskomorságból. A borscs váratlanul jó, de legalábbis forró. A céklát lereszelték, a krumpli-nemzetséget egyetlen kocka-, a közepesnél alacsonyabb minőségi marhahúst háromszor ennyi egység képviseli. A lé jóízű és jól is esik, hozzá külön tálkában tejfölt és mirelites közepű, vagdalt-húsos pirogot tálalnak. Az uráli pelmenyit (ez az olasz ravioli megfelelője, vagyis töltött, kifőzött tészta) parányit túlfőzték, de a töltelék is jó, és különösen izgalmas a zöldfűszer-borítás, amely önálló életet él az ehhez a fogáshoz is automatikusan járó tejföllel. Korrekt, jó fogás.
Amilyen fantáziaszegény az olaszos dizájn, olyan gyenge a bolognai penne is, amely szimplán olvasztott trappista sajttal érkezik, ipari paradicsomszószban, gyári tésztával. Ez még csak nem is a kilencvenes évek, inkább a nyolcvanasok végét idézi, amikor még tényleg bármit el lehetett adni olasz konyhaként Magyarországon. Nem elfogadható színvonal, és csak egy vonással van a botrányos fölött. De azért az uráli pelmenyi emlékébe kapaszkodva győz az önuralom. Így megtapasztalhatjuk még az orosz desszertként beharangozott édes blínit – úgy is, mint háromszögbe hajtott palacsinta –, amelyet édes tejföllel, mézzel és az étlapon még idénygyümölcsként szereplő eperrel és mirelit áfonyával szolgálnak fel. Nem rossz egyáltalán, de az orosz konyha ennél valahogy sokkal mélyebb, bölcsebb, ősibb. Ezt az ősiséget viszont ne a Mammutban keressük. Bár, és ez a hely mentségére szóljon, Budapesten csak igen drága, elegáns orosz éttermek akadnak, az olcsó(bb) és gyors(abb) étkezdék közt nem képviselteti magát Moszkva anyácskánk házi konyhája. Úgyhogy akár még örülhetünk is a pláza orosznak. Szokol, nem Szokol: megszokol.