Interjú
Két vér
2010-03. szám / Sári Júlia
Februrár 1-jén mutatta be első lemezét Yvein Monq, akinek neve hallatán talán – most még! – nem sokan csapnak a homlokukra, ám annyi bizonyos, hogy a hazai elektronikus zenei szcéna nemsokára felkapja és hirdetni fogja a Hookers in my strings című albumot.
 Polgári nevén Gryllus Ábris – most már bizonyára többeknek is sikerült közelebbről azonosítani –, aki polgári hivatása szerint grafikus, végtelenül személyes, emberi és zenei impulzusokban gazdag lemezzel debütált, amely éppen ennek a gazdagságnak és a legkülönbözőbb zenei hagyományok összeboronálásának hála, azokat is bizonyára képes lesz megérinteni, akik talán kevésbé nyitottak az elektronikus irányzatokra. A lemezen ráadásul olyan zenészek működtek közre, mint Weisz Gábor szaxofonos, Kézdy Luca hegedűművész, Halmos András dobos és természetesen a család zenei szekciója, Gryllus Vilmos, Dániel és Samu.
Kicsit más úton indultál el, mint ami a családodtól örökölt zenei hagyományból eredne.
Y. M.: Valójában az egész család igen eklektikus ilyen tekintetben, sok irányzatot képviselünk. Az unokatesóm, Samu kortárs zeneszerző, apámék pedig komolyzenét tanultak, de népzenét és világzenét játszanak. Úgyhogy mindig is nagyon sokféle benyomás ért családi körben, nem volt az meglepő, hogy én megint egy másik irányba mentem el, és azt sem mondanám, hogy letértem erről a bizonyos hagyományos útról.
Hogyan jutottál el éppen az elektronikus zenéhez?
Y. M.: Tizennégy éves voltam, amikor elkezdett nagyon érdekelni a rapzene, rengeteget hallgattam, és a barátaimmal mi is rapelgettünk. Aztán elkezdtem beateket is csinálni a rap alá, így a hiphopból nyitottam az elektronikus zene legkülönbözőbb irányzatai, például a gettotech, a glitch, a wonkey és a kísérleti elektronika felé. Ezzel a lemezzel kicsit az is volt a célom, hogy azt a rengeteg zenei benyomást, ami gyerekkoromban ért, majd a későbbi akusztikus és elektronikus zenei élményeket valahogy összegyúrjam egy egésszé.
És milyen nem kifejezetten zenei impulzusokból táplálkozik még a lemez?
Y. M.: Ez a lemez másfél éven keresztül készült, méghozzá azért ilyen sokáig, mert sosem erőltettem, mindig úgy voltam vele, hogy ha ért valami olyan élmény, amiről úgy éreztem, hogy zenében megfogalmazható, akkor kezdtem el dolgozni. Hatalmas szerencsém volt az S*10 kiadóval, mert abszolút nem sürgettek, hagyták, hogy a saját tempómban írjam a számokat. Ugyanis tényleg elsősorban személyes élményekre támaszkodnak ezek a zenék, és hát azok maguktól jönnek-mennek.
Milyen élmények ezek?
Y. M.: Hát, nagyon sok, lánnyal kapcsolatos élmény is van benne, de ezek nagyon sokfélék, mert ugye a lányokhoz nagyon sokféleképpen lehet viszonyulni, és maguk a lányok is nagyon sokfélék. De gyakorlatilag minden benne van a zenében, apró dolgok is, például a teraszom (az egyik szám alatt végig ott van halkan egy felvétel, amin az hallható, ahogy a teraszon nézelődöm), Budapest, a barátaim és a családom. Azért is volt különösen jó, hogy ők is közreműködtek a lemezen, mert ez is egyfajta belső reflexió volt arra a generációs különbségre, ami nálunk egyáltalán nem negatív értelmű, hanem sokkal inkább arról szól, hogy érdeklődve, kíváncsian fordulunk egymás dolgai felé. És az is remek volt, hogy valamennyi zenész, akivel dolgoztam, közeli, kedves ismerősöm, mert így velük sem a szám-termelésről szólt a munka. Mindig inkább beszélgetéssel indítottunk, és abból kerekedtek és fejlődtek tovább a számok. Az egyik szám például azután született meg, hogy Szlovéniában heverésztem a domboldalon egy lánnyal. Amikor ezt elmondtam Rochlitz Tominak, aki trombitál a lemezen, tökre értette és látta a helyzetet, és ez alapján fújt nekem valamit. Vagyis soha nem hangnemekről meg ilyesmikről beszélgettünk, hanem mindig a lényegről.
Kikkel dolgoztál még?
Y. M.: Két énekesnő szerepel a lemezen, Király Martina, zseniális MC és jazzénekesnő, és Mészáros Zsuzsi, a.k.a. Marge. Martina egy olyan számban rappel és énekel, ami tulajdonképpen görbe tükröt tart az egész diszkóvilág és főleg az elé, milyen szerepet játszanak benne a nők, Mészáros Zsuzsival pedig egy sokkal lassabb és mélyebb számot csináltunk. Annak a dalnak a keletkezése is elég jellemző az egész lemezre. Amikor megismerkedtünk Zsuzsival, és leültünk beszélgetni a készülő számról, rögtön hihetetlenül megértettük egymást, majd egy óra múlva már ott is voltunk a stúdióban, ő megírta a szöveget, felvettük, és kész volt. A hangszeres szekcióban sok családtagom is fellelhető, apám, nagybátyám és unokatestvérem, és sokan mások: Weisz Gábor szaxofonozik, Pálhegyi Máté fuvolázik, Halmos András dobol, Kézdy Luca hegedül, Váró Péter gitározik és Rochlitz Tamás trombitál. Fegyverneky Sanyi, gyerekkori barátom, hangmérnökként és feltétel nélküli támogatóként is részt vett a lemez készítésében. | hirdetés
 |
|
Hogy vágtál bele a lemezkészítésbe, és hogy találtad meg a kiadódat?
Y. M.: Már régóta csináltam rengeteg zenét, de csak úgy magamnak, főleg otthon, ugyanabból az indíttatásból, amiből a lemez számai is születtek, vagyis hogy kifejezésre juttassam ezeket a személyes benyomásokat. Erre mindig szükségem volt, mert annak ellenére, hogy grafikusnak tanulok, és képzőművészettel is foglalkozom, úgy éreztem, hogy ezen a csatornán egészen másféle gondolatokat és persze teljesen más formában tudok megfogalmazni. Bizonyos egészen triviális témákat is meg tudok zenében úgy ragadni, hogy annak a végeredménye már valami sokkal több lesz. És én legalábbis úgy vagyok vele, hogy ha ezeket a banális, mégis nagyon szép és emberileg fontos élményeimet megpróbálnám megfesteni, akkor nem sikerülne úgy megemelnem, mint zenében. Vagyis csinálgattam otthon a zenéket, és egy nagyon jó barátnőm, Dominika suttyomban elküldte ennek a kiadónak, az S*10 Recordsnak a számaimat. Amikor kiderült, én persze besóztam, és jól le is toltam miatta, majd néhány nappal később felhívott a kiadó főnöke, hogy nagyon tetszettek neki a számok, és menjek le a stúdióba.
A művészneved honnan ered?
Y. M.: Ez egy fiktív név, amit többféleképpen lehet értelmezni, ha szeretnénk. A Monq utalás Thelonious Monk és Meredith Monk jazz-zenészekre, akiket én nagyon szeretek, az Yveint pedig úgy is érthetjük, mint ipszilon véna, amelyen egyszerre két vér, két különböző tartalom, kétféle zene és gondolkodásmód szivárog be és találkozik, hogy együtt csörgedezzen tovább.
Az első pillantásra látszik a kiadványon, hogy egy grafikus-zenész lemeze.
Y. M.: Egyébként a kiadó valamennyi lemeze nagyon igényes és művészi munka, és mi is különös hangsúlyt fektettünk a kiadvány külsejére. A borítóképet Pál Tamás tervezte, a lemezt és a tokot mint tárgyat pedig már közösen terveztük meg. A doboz egy nyers papír borítékban van, amelybe mindegyik lemez mellé három fotót is betettünk. Ezek többnyire az én képeim, összesen tizenegy van belőlük, és mindegyik egy-egy számhoz tartozik, de a borítékokban random három található meg belőlük. Az pedig már teljesen a hallgatóra van bízva, hogy a képeket számokkal párosítsa. A honlapomon, az yveinmonq.com-on viszont meg lehet nézni mind a tizenegy képet. A lemezhez is a honlapon keresztül, illetve a Deep hanglemezboltban lehet hozzájutni.
Mi lesz a fővonal az életedben, a zene vagy a grafika?
Y. M.: Ez nagyon nehéz kérdés, és egyelőre nem is tudom a választ. Most még nyilván a grafika van előtérben, már csak a tanulmányaim miatt is, de éppen mivel annyira különböző dolgokra összpontosul ez a két kifejezési forma, nem szeretnék csak az egyiknek a javára dönteni. Úgyhogy ha tudom, ha lesz rá energiám és lehetőségem, akkor mindkettőt fogom csinálni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
