Interjú
Lebontás és újraépítés
2010-03. szám / Bóta Gábor
Széles László az Örkény Színház új bemutatójába, Ascher Tamás rendezésében, a Bohémélet prózai változatában, Rodolfót, a lánglelkű festőművészt alakítja, aki mindenáron kitart az elvei mellett. Széles szerint sajnos most nem a gondolatébresztő emberek az irányadók.
Általában a Bohémélet operaváltozata ismert, de ti nem azt játsszátok.
Sz. L.: Henri Murger írt még jóval a Puccini-opera megszületése előtt regényt a témából. A mi szövegünket nemcsak az ő műve alapján készítette Ascher Tamás és Gáspár Ildikó, hanem Aki Kaurismäki filmforgatókönyve nyomán is.
Ascher Tamás rendezésében tavaly a Jógyerekek képeskönyve abszurdan morbid, őrülten dilis, remek színház lett.
Sz. T.: A Bohémélet előadása annyiban hasonló a Jógyerekek képeskönyvéhez, hogy nincs szabályos színpada, nincsenek helyszín- és díszletváltások, inkább filmszerű áttűnések vannak. Ez a produkció is egy színházi nyelvkeresés. Azt keressük, hogyan lehet pillanatonként, helyszínváltás nélkül, máshová keveredni. Ez filmen könnyű, hiszen ott vágnak. De az izgalmas játék, hogy színházban hogyan lehet ezt megcsinálni. Én játszom a lánglelkű, romantikus, szerelmes festőt, Rodolfót, aki elszántan próbál az elveihez hű maradni, és a művészetnek szentelni az életét. Ebben a közegben, amiben most élünk, a színészmesterségen belül számomra nincs más út, mint művésznek maradni.
Vagyis nem akarsz például szappanoperában szerepelni, főző show-ba járni?
Sz. L.: Biztosan nem is tudnám csinálni.
Hívnak ilyen munkákra?
Sz. L.: Most már nem. Régebben előfordult.
Ilyenkor rögtön nemet mondasz?
Sz. L.: Ez nagyon régen, még a gőgös fiatal koromban volt, amikor kapásból vágtam rá mindenre, hogy „na ne vicceljetek!”
Most már lehet, hogy megtántorodnál?
Sz. L.: Ha szappanoperáról lenne szó, kizárt dolog. Természetesen attól is függ, milyen igényű szappanoperáról van szó, de már maga a műfaj behatárolja, hogy milyen párbeszédek, szituációk, helyzetek vannak. Én biztosan nem működnék jól egy ilyen készítése közben, mert sokszor megkérdezném, mit miért kell csinálni.
Sokat kérdezel a próbákon?
Sz. L.: Ha valamit nem értek, akkor megkérdezem. Az Örkény Színházban igényes munka folyik, ezért is ragadtam meg itt. Ha nem jelentene kihívást minden egyes bemutató, minden próba, akkor itt sem tudnék megmaradni.
Magas adrenalin-szinttel dolgozol?
Sz. L.: Ez az én kábítószerem. De nemcsak az enyém, vannak olyan az alkatú színészek, akiknek szükségük van arra, hogy mindent újra és újra elölről kezdjenek, lerombolják, ami volt, és utána elölről építsenek valamit. Naponkénti lebontás és újraépítés is van.
| hirdetés
 |
|
Ez a repertoáron lévő előadásoknál is így van?
Sz. L.: Már előző este, miután lement egy előadás, arra gondolok, hogy holnap mi lesz. Az esti előadással telik a napom. Ha valaki például furcsa ruhában száll fel a villamosra, azzal kapcsolatban beugorhat valami, ami az előadásban történik.
Meglehetősen sokféle figurát játszhatsz többféle stílusban is.
Sz. L.: Ez nagyon fontos, hiszen minden emberben mindenféle tulajdonság megvan. Ott van bennünk a jó, a rossz, a csúf, a szép, a szerelmes, az antiszociális, a papucsférj, a lázadó. Nekünk, színészeknek lehetőségünk van arra, hogy a szerepeken keresztül az énünk egy bizonyos részét felnagyítsuk.
Te mind a mai napig inkább lázadó vagy?
Sz. L.: Soha nem leszek más. De szerintem egy olyan embernek, aki beszélni akar a többiekhez, erre szüksége van. Úgy érzem, az anarchiát valahogy fönn kell tartanom a lelkemben. Mindig a fennálló rend ellen kell lázadni, mert nem volt még olyan fennálló rend, ami stimmelt volna.
Miközben lázadni próbálsz színészi szempontból alapvetően jól vagy?
Sz. L.: Tulajdonképpen igen. De nem hiszem, hogy akad olyan ember, aki állandóan jónak érzi azt, amiben éppen van
.
Mit érzel rossznak?
Sz. L.: Mindig azt, ami van, azzal soha nem vagyok kibékülve. De közben pedig jókedvű ember vagyok. Csak mindig ott motoszkál bennem valami elégedetlenség, aminek segítségével jobbá akarom tenni az életemet, és ezen keresztül remélem, a többi ember életét is.
A színház jobbá tudja tenni mások életét?
Sz. L.: Ebben biztos vagyok. Még azzal is jobbá lehet tenni valaki életét, ha rosszkedvűvé tesszük a színházban.
Nem zavar, hogy esténként csak négyszáz emberre hathatsz az Örkény Színházban, míg a szappanoperákban, tévé-show-kban szereplő kollégáidat akár milliók is látják? A szakmában elismert színész vagy, de…
Sz. L.: …a kutya sem ismer. Személy szerint ez engem egyáltalán nem idegesít. Az a zavaró ebben, hogy nem a gondolatébresztő emberek az irányadók, ez vonatkozik azokra a kollégáimra is, akik hozzám hasonlóan húzzák az igát, és szintén a kutya sem ismeri őket. Akiknek most a közvélemény formáló erejük erős, azokkal általában nem egyezik az ízlésem.
Ez szerinted változni fog?
Sz. L.: Valószínűleg rosszabb lesz. De ha abban a négyszáz emberben, aki esténként beül az Örkény Színházba, sikerül gondolatokat ébreszteni, akkor már érdemes színésznek lennünk.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
