PM Online | Korábbi cikkeink

A. A. Milne és E. H. Shepard nyomán

A Gályadombon, a Százholdas Pagonyban minden a régi. Az eredeti Milne-mese megjelenését követő nyolcvan évben alig változott valami. Valami azért mégis. Füles Bánatos Bozótosa mellett épült egy kitűnő krikettpálya,

az odvas tölgyfa mellé felhúztak egy erdei akadémiát, nyuszihoz pedig beköltöztek a rokonai és üzletfelei…
David Benedictus civilben színpadi szerző, forgatókönyvíró és színházi rendező. Mielőtt felkérték volna feltehetőleg élete egyik legnagyobb népszerűséget hozó projektjére, dolgozott az Evening Standard című napilapnál, Francis Ford Coppolával, de még a Royal Shakespeare Companyval is. Neve mindennek ellenére akkor került fel a világhír felé vezető lépcső első dicsőségfokára, amikor felkérték, írjon új, mai történeteket a milnei Micimackó nyolcvan éve ugyanazokat a köröket járó hőseinek. Szép feladat, kihívás is van benne, Benedictus ennek ellenére olyan játszi könnyedséggel oldotta meg a feladatot, hogy gyakorlatlan Micimackó-kalandoroknak fel sem tűnik, hogy a „tanfülegyelő” nem milnei lelemény. Micimackó, bár nyolcvan év alatt felszedett ugyan néhány dekát, éppolyan bájos medvebocs, mint rég, s a Százholdas Pagony is pont úgy mutat, mint annak idején. Leszámítva, hogy Róbert Gida kicsit megokosodott, Tigris megszerette a szedret, egy Kecsesen Hajlékony Valaki pedig előmászott a folyóból. Az eső örökre elállt, a pagony lakóinak szenvedélyévé vált a krikett, Micimackó tanfülegyelővé lépett elő, az odvas tölgyet pedig magára hagyták a méhek. „Ó, teringettét – fakadt ki Micimackó, bár igazából nem pontosan a teringetésre gondolt. – Ó, adta-teringettét! – tette hozzá. Eszébe jutott, hogy talán zümmöghetne egy versikét, csakhogy mintha a méhek magukkal vittek volna minden zümmögést. Nem maradt a világban zümmögés, nem maradt méz, a megszokott kis nyalánkság sem maradt, csak az üres pocak… És lehet, hogy arra is lehetne egy-két rímet találni, de Micimackónak semmi kedve sem volt hozzá.”