PM Online | Korábbi cikkeink

Tóth Krisztina költő. Prózája is sűrített világú költői képekből áll. Verseskötetei után és persze: mellett ismét egy novellakötete látott napvilágot, benne ötven, korábban már itt-ott megjelent írással,

mégis szinte egységes egészet alkotva. Azért csak szinte, mert néha bizony érződik, hogy a szerző tudatában van az éppen megcélzott olvasói csoportnak, a Nők Lapja-szerű írások véletlen sem lehetnének benne az Élet és Irodalomban és vice versa. A könnyed ujjgyakorlatok néha kissé kilógnak a sorból, tartalmukat, mélységüket tekintve kevésbé veszik igénybe az olvasó figyelmét és belehelyezkedését a történetbe, míg más írások hosszabban is bennünk, velünk maradnak.
De akár a kisebb horderejű novellákat nézzük, akár a mindennapi valóság mélyrétegeit elemző írásokat olvassuk, mindre egyaránt jellemző a költői szemléletmód, a Tóth Krisztinára olyan jellemző sajátos figyelem érvényesülése. A szerző úgy látja a világot, ahogyan mi csak szeretnénk, olyan apróságokra figyel föl, amelyek felett mi csak elsuhanunk. Barátja, régi jó ismerőse a világ és a világ minden hétköznapi „kis” hőse. Erős képek sorjáznak egymás után, néha kisebb, néha nagyobb jelentőségű események váltakoznak: átlagemberek nagy, de legalábbis fontos pillanatai. Elszökik egy papagáj, na bumm. Elgurul egy tejfog a metrón, hát ettől sem áll meg a Föld forgása. Valakik szakítanak, mások összejönnek, némelyek se nem szakítanak, se nem jönnek össze, de közben megcsalják egymást. Vagy épp csak megsértik, és a sértő félmondat a házasság maradék három évtizedére velük marad. Kívánt és nem kívánt teherbe esések és messze ható következményeik. Egy balul sikerült vonatozás és a mindent alulmúló színvonalú utastársak bornírtan megalázó kötekedése. Mindennapi élmények ezek, az éles fókuszú megfogalmazásban mégis az egész univerzumnak tűnnek néhány oldal erejéig. Aztán persze tovatűnnek, elbúcsúzunk a szerelmes éjjeliőrtől, a felszarvazott férjektől, a kocsonyától megundorodó kiskamasztól, akit egész életén át kísér az erkélyen történő megrázó találkozás.
Jó tudni, hogy van köztünk valaki, aki valóban lát a világban, egy metróúton valóban eljut valahová. Nem átnéz a hajléktalan társaságon, hanem átérzi még a nyomorúságokban is megtalált tündöklő csodákat. Szép és megrázó világ ez, sok-sok empátiával, szeretettel és az írásokat átszövő, megértő, finom iróniával. És mindenhol megjelenik egyfajta női, érzelmes, megengedő, megbocsátó világlátás, ahogyan ezt az egész zűrzavart szemlélni lehet. Másként tán nem is érdemes.