Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (4)
Mein Kampf – Nemzeti Színház
2010-05. szám / Szepesi Krisztina

Az egész éppolyan, mint a Tiroli bocik című dal, amit az előadás végén Makranczi Zalán énekel. Vagyis röhögjük magunkat halálra a halálon, de azért legyen savanyú az a citrom. Hiszen mindenből lehet viccet csinálni,
és ha jót akarunk, jobb is, ha az tesszük. Tábori György valami nagyon tragikuson próbált nevetni, amikor megírta az ő Mein Kampfját. És még véletlenül sem öncélú gúnyolódás ez, pláne, hogy a témáról neki és családjának is vannak emlékei. A zsidókat a második vi­lág­há­bo­rú­ban ért kegyetlen bánásmódról már számtalan film, könyv és más műalkotás készült, melyek megmutatták a borzalmakat. És valóban fontos, hogy ne merüljön mindez feledésbe, de a legnehezebb mégis megtanulni nevetni a minket ért sérelmeken. Tábori erre tett kísérletet darabjával, lényegesen kevesebb romantikus bájjal, de legalább annyi humorral, mint Benigni tette Az élet szépben.
Övön alul és fölötte egyensúlyozik a humor, de annyira morbid az egész, hogy ez másképpen nem is lenne elképzelhető. Hiszen Adolf Hitler is volt egyszer átlagosan tehetségtelen fiatalember, álmokkal, kialakulatlan világképpel, mint bárki más. Ebben a darabban pedig épp a zsidó Shlomo Herzlbe botlik, aki menedéket ad a csóró alanyi festőnek, s szívét-lelkét kitárva tanítja, védelmezi őt. Még a halállal szemben is mellé áll, hogy aztán végignézhesse, ahogyan védence lepaktál a kaszással, és kart karba öltve sétálnak el. E fejlődéstörténet pedig oly szürreálisan rémálomszerű, hogy bőven belefér a színpadi káosz, a szinte kettészakadásig széthúzott tér, a kissé gyermeteg tablórajzok, melyek ironikus illusztrációkká válnak egyes jelenetekben, de a nagycsoportos jelmezbálra emlékeztető öltözetek és a sokatmondó kis bajuszok is.
Sinkó László Shlomója elkényelmesedett, az életbe belefásult öregúr, másrészt viszont önhittsége kényszeríti arra, hogy megírja élettörténetét, saját Mein Kampfját. E bohókás fickó, aki értékes perceket lop a múló időből, hogy a szűzhártyáját nejlonzacskóban felajánló lánykával huncutkodjon, a maga furcsa módján kicsit bele is szeret a betoppanó fiatalemberbe, miközben a falra festett ördög szép lassan testet ölt. Mátyássy Bence Hitlerként kiismerhetetlen. Néhol életképtelen, szánalmat keltő nulla, máskor vészjósló szólamokat skandálva ijesztő tűz gyúl szemében. Mintha a szemünk láttára sunnyogna elő a majdani szörnyeteg. Az előadás humora is egyre „komolyabbra” fordul. Először még abból csinálnak viccet, hogy a „shit” szó hogyan volt benne eredetileg a Hitler névben, később azonban már az emberek összezsugorításának tervét figurázzák ki, amint a színészek kartonlapok mögé bújva válnak arcukra fagyott vigyorral meztelen kisemberekké.
hirdetés

A szálláson lakó istent játszó szakács, Lobkowicz szerepében Makranczi Zalán megfoghatatlan, de pont ez teszi izgalmassá szinte folyamatos jelenlétét. Lehet, hogy egy elmegyógyintézetből szökött beteg, de az is megeshet, hogy lejött Shlomónak elmagyarázni, mi a dörgés, de időközben emberré korcsosult, szakmáját tekintve pedig ugye állástalan szakács. Mészáros Piroska, László Attila és Gerlicz Réka kiváló karikatúrákként erősítik az előadás halált kinevető hangulatát. Mint ahogyan Törőcsik Mari mesébe illő felépülése után is képes még mindig új színt hozni, ahogyan Halál asszonyként megjelenik, s nyilvánvalóvá teszi pikírt pökhendiséggel, létünk az árnyékvilágban csupán időleges. Földi Ádám a Halál asszony asszisztenseként valóban tökéletes asszisztencia, sőt, egyenrangú partnere a színésznőnek, ahogyan ismét előbújik belőle a clown.
Rába Roland második rendezésében, megtartva a szaggatott szerkezetet, dalbetétekkel erősíti, és egyben emészthetővé teszi a tartalmat. A színpadon káosz van, ez kétségtelen, de ez inkább afféle elrajzolt „Isten állatkertje”. A két felvonásos előadás tán kicsit hosszabbra nyúlik a kelleténél, a humor azonban, mely egyszer végtelenül banális, máskor elgondolkodtató, feledteti a ritmushibákat. Az önfeledt játék arra figyelmeztet, hogy jó lenne, ha egyszer végre időben kapnánk a fejünkhöz. Ez a gondolat pedig mindig időszerű.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor