Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (3)
Nem félünk a farkastól?
2010-07. szám / GK

A cseh bevételi mutatók szerint Mária Procházková filmje 2008-ban a Halálfutam és A szem című hollywoodi bornírtságok között végezte az éves összesítésben, s noha ezzel igen messze esett a csehek első számú kedvencétől,
a Báthorytól (mely 2008-ban 4,5 millió dollárt termelt a cseh mo­zik­ban), mégsem mondanánk kudarcnak az eredményt. Már csak azért sem, mert Procházková filmje nem más, mint egy kedves kísérlet csupán egy mostanában egyre divatosabb irányzat, a valóságot a gyermeki fantáziával összemosó, felnőttekre szabott gyerkőcfilmek meghonosítására (csehesítésére). Az utóbbi időben több gyermeklelkű sztárrendezőtől láthattuk már, ahogy a valóság elől menekülő gyer­me­ke­ket átkísérik a mesevilágba vezető zebrán – Guillermo Del Toro is megtette a magáét az ügyben (A Faun labirintusa), legutóbb pedig Spike Jonze rontott be egy kikapós fiatalember fantáziájába (Ahol a vadak várnak). A cseh változatban Tereza, a szülői szeretet és a családi bizonytalanság váltógazdaságában cseperedő kisleány ingázik a család széthullásával fenyegető valóság és Piroska farkas-veszéllyel riogató meséje között. Az ötlet, mint mindig, sokat ígér, az eredmény viszont, dacára a gyermekrajzokkal díszített képeknek, a vártnál jóval földhözragadtabb. Egy cseh tan­tün­dér­mese a „hogyan (ne) neveljük a gyermekeinket” sorozatból.

Nem félünk a farkastól?
(Kdopak by se vlka bál?)
Cseh, feliratos film
hirdetés

Rendező: Mária Procházková
Főszereplők: Dorota Dedková, Jitka Cvancarová, Pavel Reznícek, Martin Hofmann
90 perc
Forgalmazó: Anjou Lafayette
Bemutató: április 15.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor