Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Kritika
Hétköznapi élet a Habsburgok korában (1740–1815)
2008-11. szám / D. Magyari Imre

A könyvet H. Balázs Éva, Krász Lilla és Kurucz György szerkesztette.

Mély meggyőződésem, hogy a történelmet, a múltat a művelődéstörténet tudja igazán közel hozni a mindenkori ma emberéhez, aki a törvényszerűségek, a nagy mozgások mellett az apróságokra is kíváncsi, arra, hogyan laktak, öltözködtek, mit ettek, mit olvastak, miben hittek a régiek. Ezt a kíváncsiságot elégíti ki, igen magas szinten, a Corvina Mindennapi történelem című sorozata, ami elvezetett már bennünket Napóleon, a Napkirály, Horthy Miklós, Kádár János, sőt, Buffalo Bill és a kínai császárok korába. Nem annyira olvasásra, mint olvasgatásra és nézelődésre valók e szemet is gyönyörködtető kötetek, amik közül az utolsó az 1740 és 1815 közti Magyarországot mutatja be rövid, de tartalmas szövegekben és háromszáz képben: Mária Terézia uralkodásának kezdetétől a Szent Szövetség megalakulásáig. Ekkor terjed el a felvilágosodás nézetrendszere és a töltött káposzta, ekkor kezdődik az osztrák örökösödési háború és a lottózás, ekkor indul a hétéves háború és az első magyar nyelvű hetilap – igazán pompás olvasmány, kicsit megfeledkezhetünk arról, hogy mi épp a Hétköznapi élet a rendszerváltás után című kötet nehéz sorsú szereplői vagyunk.

Corvina Kiadó
hirdetés

196 oldal, 5990 Ft


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor