A Cabaret Medrano nem egyszerű célt tűzött ki maga elé: sanzont cigányzenével, klezmerrel és magyar népi muzsikával ötvözni, Cseh Tamás-szerű, szövegcentrikus, történetmesélő dalok keretében, bizony, nem könnyű.
Az ötlet remek, efelől semmi kétség, de önmagában egy ötletet nem lehet sokra méltatni, ha a megvalósításba beletörik az alkotók bicskája. Márpedig a Cabaret Medranónak ezúttal beletört, ami leginkább azért ok a szomorúságra, mert eddig a szerényebb célokat kiválóan valósította meg Kamondy Imre zeneszerző, harmonikás és énekes együttese.
A zenekar ugyanis mind ez idáig mintha megelégedett volna azzal, hogy legalábbis egy számon belül csak egy műfaj eszközeivel él, de leginkább maradtak a sanzonszerű daloknál, amelyek végképp jó alkalmat szolgáltattak Kamondy amúgy igen jó és költői szövegeinek érvényesülésére. Az Ez mind nem volt című, legújabb lemez dalai azonban egyenesen tudathasadásosak, sem a szövegek, sem a sokféle, egyébként szeretni való zenei irányzat nem jut elég lehetőséghez, hogy kidomborítsa erényeit. Mintha kapkodva pakoltak volna össze egy hosszú utazásra, mindent beletömködve a bőröndbe, de a legfontosabb útravalókról – a tartalomról és a következetességről – megfeledkeztek volna. Van itt Ady-megzenésítés rossz és érzelgős popballada stílusban, szép és romantikus történet Alimanéről, a szép romalányról, ami azonosíthatatlan stíluskavalkádba fullad, latinos hangulatú nóta a Ráckert éjszakai életéről, ami egyszerűen csak egy közhelyes Buena Vista Social Club-feldolgozás, még akkor is, ha a budapesti éjszaka egy legendás helyszínének jeleneteit örökíti meg. Persze meg kell hagyni, akad a lemezen néhány kitűnő instrumentális rész, harmonika- vagy zongorajáték, hiszen mégiscsak – ahogy azt az együttes eddigi története bizonyítja – remek zenészekről van szó, de ez valahogy összességében, sajnálom, mégsem sikerült jól.
|
vissza
vissza a lap tetejére
