Még mielőtt meghallgathattam volna a Napra új albumát, olvastam egy interjút a gitárprímásnak is nevezett Both Miklós zenekarvezetővel, akit arról kérdeztek, nem tart-e attól, hogy kicsit sok a gitárszóló
 az új anyagon. Ez elég rémisztően hangzott, mert való igaz, hogy „a világzene Jimi Hendrixe” sokszor rácsavarodik a hangszerére és öncélú stílusbravúrokkal teszi próbára a közönséget. Ehhez képest a Napra második stúdióalbuma még az elsőnél is jobban sikerült, kifejezetten érett, összeszokott zenekar játékát élvezhetjük, szó sincs zavaró önzésről, mindenkinek jut kellő szerep és feladat a csapatban. Persze, sok és meghatározó a gitárjáték, de kiteljesedhet Hegedűs Máté frenetikus hegedűjátéka is, és a Napra esetében különös világzenés hangulatot biztosító dob-basszus páros teljesítménye (Pfeiler Ferenc – dob, Winterverber Csaba – basszusgitár). Both Miklós csapata továbbvitte a népzenei motívumokat folkrockká alakító megközelítést, Ürmös Sándor lágy cimbalomjátéka, Krámli Kinga népzenés énekhangja egyként harmonizál a keményebb dallamvilággal is. A Napra nem népzenét játszik, a szöveget és a zenét is maguk írják, de le sem tagadhatnák, és nem is akarják letagadni, hogy a táncházas, népzenei világban gyökerezik muzsikájuk. Ettől még lehet pogózni is rá: szép, egyenes ági evolúciója a magyar zenei kultúrának. Emiatt még a mesterkéltebb, sutább dalszövegeket is megbocsátjuk.
|
vissza
vissza a lap tetejére
