Interjú
Liam Neeson
2010-12. szám
A Schindler listája előtt csak termetével (1,93 m) magasodott ki a mindenben hiteles, de ki-tudja-mi-a-neve tehetségek tömegéből, Spielberg filmje óta viszont a neve is ismerősen cseng mindenkinek.
 Játszott Jedi-lovagot, ír szabadságharcost, bosszúálló skótot, Zeuszt és Jean Valjeant, de a legtöbb hívet középkorú s kétkezi akcióhősként szerezte az Elrabolva főhőseként. A deres halántékkal megkezdett akciózást folytatja legújabb filmje, az augusztus 5-én mozikba kerülő A szupercsapat főszereplőjeként
Nem lehet azt mondani, hogy túlzottan beskatulyázták volna, A szupercsapatban játszott szerepe is ezt bizonyítja.
L. N.: Azért már korábban is volt alkalmam belekóstolni az akciófilmezésbe, az Elrabolva e tekintetben kellemes kóstoló volt. És mit szépítsem, kedvemre volt a dolog. Különösképpen a fizikai kihívások, amik egy ilyen szereppel járnak. Mindig is ügyeltem arra, hogy ne engedjek a kondíciómból, és egy ideje már kerestem is az alkalmat, hogy újból akcióba lépjek. Az ügynököm A szupercsapatot ajánlotta. Az igazat megvallva, nem voltam nagy rajongója a tévésorozatnak, de nem is az én generációm volt a célcsoport. Egyszer-kétszer azért belenéztem, de elég komolytalannak tűnt az egész. Nem az én sorozatom volt, inkább a fiatalabbaké. Amikor elküldték a filmváltozat forgatókönyvét, az első, ami szemet szúrt, Ridley Scott neve volt (Scott az egyik producere a filmnek – a szerk.), ami elég jó ajánlólevél volt, mivel nagy rajongója vagyok.
Jól érzi magát a posztmodern akcióhős szerepében?
L. N.: Nincs okom panaszra. Tetszik a dolog. Kölyökkoromban hét évig bokszoltam, úgyhogy nincs szükségem külön leírásra, ha el kell indítanom egy-egy balegyenest. Kellemes luxus a vásznon osztogatni a pofonokat.
Milyen volt az első bevetés?
L. N.: A Mexikóban játszódó jeleneteket vettük fel először, Vancouvertől kétórányira, Kamloopsban. Ez már csak egy ilyen szakma. Meg olyan, hogy simán tönkrevágtam a jobb vállamat az első héten felvett akciójelenetben, úgyhogy egy alapos ínszalagszakadással indítottam. Jó darabig elbajlódtam vele, orvosi felügyelet alatt tartottak a hátralévő időben.
A szupercsapat a válogatott alfahímek gyülekezete. Más a helyzet, ha nem játszik?
L. N.: Elég könnyen ki tudom kapcsolni a bennem meglévő alfahímet. Egy bizonyos pontig hagyom, jól megvagyunk, de aztán szükségem van a magányomra, és félrevonulok. A forgatási napok hosszúak és fárasztóak voltak, és nem volt hiány tesztoszteronból a kamera egyik oldalán sem. Amikor viszont véget ért a napi etap, az alfahímet jegeltem, s eltettem a másnapi forgatásra. Szükségem volt, hogy leeresszek egy kicsit, úgyhogy inkább nagy sétákat tettem, vagy elmentem edzeni, nagyjából így teltek a napjaim.
Mennyire szoros a kapcsolat az eredeti tévésorozat és a mozifilm között?
L. N.: Maradjunk annyiban, hogy igyekeztünk kellő tiszteletet tanúsítani a sorozat iránt. Megtartottuk a karakterek neveit, a klasszikusnak számító főcímzenét, habár az utóbbi azért alaposan át lett dolgozva. És persze nőttek a tétek, veszélyesebbek lettek az akciók, egyes karakterek pedig sötétebb árnyalatokkal is fel lettek ruházva.
Az ön karakterét, John Hannibal Smith ezredest a tévésorozatban az 1994-ben elhunyt George Peppard alakította. Ismerte személyesen is az elődjét?
L. N.: Sok-sok évvel ezelőtt Hollywoodban laktam, és ha utaznom kellett, a burbanki reptér volt a kézenfekvő választás. Ma már nincsen, de akkoriban Los Angeles és New York között létezett egy exkluzív járat, legalábbis az én szememben nagyon exkluzívnak tűnt: a gépet talán M-G-M jetnek hívták, már nem emlékszem, de az biztos, hogy nagyon exkluzívnak számított. Egyszer, amikor a beszállásra vártam, kiszúrtam Mr. Peppardot a várakozók között. Mondtam is a többieknek, hogy figyeljetek, az ott George Peppard, szivarral a szájában. Éppúgy, mint a sorozatban. Ugyanarra a járatra szólt a jegyünk, de szemtől szemben nem találkoztunk.
| hirdetés
 |
|
Hogy áll a szivarral? Cohiba vagy nem Cohiba?
L. N.: Ex-dohányos vagyok, 17 éve már, hogy leszoktam. Joe (Joe Carnahan – A szupercsapat rendezője) ragaszkodott hozzá, hogy a film során előkerüljön a szivar, s egyszer-kétszer rágyújtsak egyre, elvégre ez volt Mr. Peppard egyik sorozatbeli védjegye. Ki is néztem a szivaros pontokat a forgatókönyvben, majd beszéltem a kellékesekkel, akik csodás gumiszivarokat készítettek nekem, minden elképzelhető méretben. Joe azonban nem volt oda az ötlettől, úgyhogy maradtunk az igaziaknál, s mivel Kanadában forgattunk, nem volt akadálya, hogy kubait használjunk. Kaptam egy kis eligazítást, aztán már forgattunk is, és meg kell, hogy mondjam, abban a pillanatban, mikor először rágyújtottam, szinte azonnal ráéreztem, miben is áll a jó szivar ereje és szépsége. Már-már veszélyes érzés volt, különösen egy ex-dohányosnak.
A szupercsapat vezérét alakítja. Vezéregyéniség a civil életben is?
L. N.: Távolról sem. A csapatjáték e tekintetben nem nekem való. Játszottam persze focicsapatban, és játszottam más csapatsportokat is, de ezek nem az én sportjaim voltak. Bokszoló voltam, és lélekben az is maradtam. Szeretem az egy az egy ellen helyzeteket. El tudom játszani a vezéregyéniséget, de a valóság, az én valóságom ettől távol áll. Nem tartozom a döntéshozók, a kapitányok közé. Igazi katonákkal egy igazi ütközetben semmi hasznomat nem vennék. Parancsteljesítő vagyok, számomra ez a természetes, ebben vagyok jó, s nem az irányításban.
Érdekes ellentmondás, hiszen legtöbbször határozott, vezetésre termett férfiakat játszik.
L. N.: A legtöbb színészben és színésznőben megtalálja ugyanezeket az ellentmondásokat. A másik dolog, amitől kiver a jéghideg veríték, és ezzel szerintem a színészek jó 95%-a így van, az a nagy nyilvánosság előtti megszólalás. Mindenki készpénznek veszi, hogy ha egyszer színész vagy, abból automatikusan következik, hogy gond nélkül kiállsz egy nagyobb közönség elé, nem okoz gondot, ha meg kell szólalni. Engem viszont az ilyesmivel ki lehet kergetni a világból, a szó szoros értelmében megrémítenek az ilyen feladatot. Nemrégiben tiszteletbeli doktori címet adományozott nekem egy egyetem. Először három évvel ezelőtt kerestek meg, de állandóan halogattam a dolgot, mert tudtam, hogy egyetemi emberek előtt kellene beszélnem, aminek még a gondolata is rémülettel töltött el. Mindenféle kifogással jöttem, hogy ezért meg azért nem érek rá, s mindezt csak azért, hogy ne kelljen az egyetemi publikum előtt megszólalnom. Azt hiszem, először 25 évvel ezelőtt tört rám ez a fajta félelem, amikor az egyik legjobb barátom esküvői tanúja voltam. Körülbelül olyan megpróbáltatásnak éreztem, mint egy Hamlet-alakítást. És nem múlt el azóta sem.
Azok közé a sztárok közé tartozik, akik mindig is nagyon ügyeltek rá, hogy a magánéletüket távol tartsák a nyilvánosságtól.
L. N.: Két fiam van, és már csak a fiúk érdekében is kutya kötelességem, hogy ez így maradjon. Megkönnyíti a helyzetemet, hogy New Yorkban élek, és a New York-iakat nem nagyon érdeklik a hírességek. Esetleg odaköszönnek, ha felismernek az utcán, de ennél tovább nem mennek, senki sem állít meg, vagy kellemetlenkedik. Ugyanezt tapasztalom, ha elmegyek a fiúk hoki- vagy focimeccseire. Az emberek tiszteletben tartják a magánéletemet. Más lehet egy olyan sztárnak, mint Tom Cruise vagy Brad Pitt, el sem tudom képzelni, ők hogyan boldogulnak e téren. Ami engem illett, én mindent megteszek azért, hogy a fiaim normális életet éljenek. Lekopogom, egyelőre minden rendben.
A szupercsapat az első olyan filmje, amely akár egy nagy stúdió által gondozott sorozat kezdetét is jelentheti.
L. N.: Azért voltak már hasonló megkeresések régebben is, jó néhány évvel ezelőtt például James Bond szerepe is szóba került, a brit újságírók legtöbbjében pedig valamiért azóta is úgy él, hogy csak rajtam múlott, én meg nemet mondtam. Ezzel csak annyi a bökkenő, hogy nem így történt. Ezzel szemben az igazság úgy fest, hogy többekkel együtt engem is fontolóra vettek, de végül Pierce (Brosnan) kapta a szerepet. Pierce jó barátom, nagyon örültem a sikerének, belevaló Bond volt szerintem.
Friss felkérések?
L. N.: Egy hete jöttem meg Berlinből. Joel Silver új produkciójában, az Unknown White Male című thrillerben szerepeltem Diane Kruger, January Jones, Aidan Quinn és Bruno Ganz partnereként. A szupercsapat forgatása után egy kis karácsonyi kitérővel már utaztam is Németországba. Az igazat megvallva, eléggé ki vagyok merülve, jól fog jönni egy kis pihenés.
Az interjúért köszönet az InterComnak
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
