Valószínűleg nem csak én érzem úgy: kritikus hónapokat élünk. Most dől el, hogy sikerül-e Cseh Tamás életművét az azt megillető piedesztálra emelni, vagy szép lassan kikopik kollektív emlékezetünkből.
Óvatos reménykedéssel tölt el, hogy talán mégis nagyobb az esély az előbbire: Cseh Tamás dalai kortól és nemzedéktől függetlenül valódi közkinccsé nemesedhetnek már az egészen közeli jövőben. A Sziget Fesztivál „nulladik” napján tízezrek emlékezhetnek rá/ismerkedhetnek meg vele, és ezt az egymásra találást erősíti a most megjelent Főhajtás CD is, amelyen kortárs, alternatív vagy fél-underground formációk dolgozták föl a számukra legkedvesebb dalokat, dicsérendő mélységű, átfogó merítéssel. Noha nem mondható, hogy mindnyájan Cseh Tamás köpönyegéből bújtak elő, az egyértelműen érezhető, hogy szinte mindannyian megtalálták a dalokban saját hangjukat, saját üzeneteiket. Talán egyedül a Kistehén Melanko és Palya Bea volt, akinek semmi értelmes nem jutott ezúttal eszébe a korszakos zenész-énekesről, de például Péterfy Boriék olyan káprázatos transzformációt hajtanak végre a Forró várossal, mintha valóban saját számuk lenne. De kísértetiesen sajátnak hat a Legát-féle Feljelentés is, a Quimby mesteri Benke és Pierre-je vagy a Víg Mihály vezette, legendás Balaton együttes melankolikusan frenetikus Nincsen más opusa is. Azon meg talán meg se lepődünk, hogy a Csík zenekar ismét elkapta a ritmust; nekik már rutinjuk van a feldolgozásokban, míg Másik János főhajtása valóban könnyet csal a szembe: ő tényleg a sajátját énekli. Százféle változatban te vagy velem. Van remény.
|
vissza
vissza a lap tetejére
