PM Online | Korábbi cikkeink

Vedres Ági szerint – jómagam ezt egy cseppnyi túlzásnak érzem – a fiúkkal senki sem törődik. Legalábbis a képzőművészetben, a médiában, de még a hétköznapi életben sem.

Nem igen készülnek róluk fodrászatokban lógó, meztelen férfis naptárak, ha felbukkannak egy-egy reklámban, maximum a foci vagy a sör szinonimái, s hacsak nem kifejezetten valamiféle férfikozmetikumról van szó, nem hozzájuk társítjuk hétköznapjaink márkaneveit sem. Rendben is van ez így, hisz a zömében reklámgyártó férfiakat alapesetként a nők érdeklik, a nőket viszont, beleszámítva Vedres Ágit is, bizony többnyire épp a férfiak. Ágit minden izgatja, ami velük történik, leginkább az, ami rejtve marad, vagy csak ritkán válik láthatóvá. Ezért mindenhová utánuk megy, megpróbál láthatatlanná válni egy időre, s amikor véletlenül mégis észreveszik, akkor már réges-rég exponál. Hé, fiúk című fotókiállításának anyagát a 2010-ben, Magyarországon élő, létező, lötyögő, lézengő, komoly, vad vagy szelíd, macsó és feminin, élvhajhász és egyenes utat járó, hétpróbás és anyámasszony katonája, izmos és csontropi, tetovált és sima bőrű, hiphop, rapper és lisztferi, függő és tiszta, csajozós és otthonülős, könyvmoly és analfabéta, tehetős és lyukas zsebű, kreatív és ötlettelen fiúk töltik be. Ilyenek a magyar fiúk most, 2010-ben, de ne feledjük, idővel mindegyikük változni fog, és lehet, hogy a gyengéből erős, a szegényből gazdag, a boldogtalanból pedig boldog válik.