Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Mundruczó Kornél
2010-13. szám / Köves Gábor

Aligha mondunk újat azzal, hogy Mundruczó Kornél egyike azoknak a nemzetközileg is ismert és elismert hazai filmeseknek, akiknek létszámát egy kezünkön is meg tudjuk számolni. Az új Mundruczó-film, a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv a cannes-i versenyprogramban kezdte meg fesztiváléletét, szeptember 9-től pedig a hazai mozikban is látható.
Legutóbb Lengyelországban, a wroclawi nemzetközi filmfesztiválon vetítették a Szelíd teremtést.
M. K.: Régi, jó kapcsolat a miénk, a Johannáig vezethető vissza. A fesztivál minden évben kiválaszt tíz filmet a kínálatból, és ezeket, mint önálló forgalmazó, a lengyel mozikban is bemutatja; a Delta és a Johanna után most a Frankenstein is bekerült ebbe a tízbe. A Delta nagyon szép eredményt ért el, 40 ezer nézője volt Lengyelországban, míg itthon 27 ezren látták. Valahogy már a Delta idején, az ottani közönségtalálkozókon is azt éreztem, hogy ez a sokat emlegetett, de tudományosan nem bizonyított lengyel-magyar kapcsolat egy létező dolog.

Jól szervezett, az egész várost megmozgató, naprakész fesztivál a wroclawi, programjában a hazai felhozatal és a nemzetközi fesz­ti­vál­kínálat találkozik. A Szuez Filmmel mozit (a Kino) már csináltál; azon nem agyaltál, hogy kéne minálunk is egy hasonló fesztivál?
M. K.: Nagyon nehéz lenne egy jó fesztivált csinálni. Komoly szakértelem és támogatás nélkül nem megy. Az ilyen fesztivál egy állítás kell legyen a város részéről is. Ha a városban nincs valós igény és akarat erre, akkor nem jöhet létre. Wroclaw a 10. événél tart, a hasonló jellegű szarajevói filmfesztivál a 16.-ban van. Szarajevó nagyjából ugyanolyan, mint Wroclaw csak még annyi plusz van benne, hogy Szarajevóban ott van a szakma, mert van egy koprodukciós piacuk is, ahol olyan nagyon sok szakmabeli gyűlik össze. Kellemes meglepetés volt Wroclawban látni, hogy mennyi fiatal kíváncsi a filmekre, és utána érdembeli beszélgetések vannak. Ez egy irigylésre méltó helyzet. A Magyar Filmszemle után például nincsen semmiféle szakmai kommunikáció a filmekről, azon kívül persze, hogy mindig van valami kötelező jellegű füstölgés és nyalakodás. De hogy tényleg mi történt a vásznon, és annak kapcsán elkezdeni beszélgetni mondjuk létező társadalmi vagy szakmai kérdésekről – az nagyon ritka.

A cannes-i premier után A Frankenstein-terv megjárta Jeruzsálem, München, Kolozsvár, Szarajevó és Wroclaw filmfesztiválját. Máshogy viszonyultak a filmhez az említett helyeken?
M. K.: Más foglalkoztatta őket. Jeruzsálemben arról beszélgettünk nagyon sokat a film kapcsán, hogy a többség hogyan bélyegez meg, hogyan kiált ki valakit szörnyetegnek. Wroclawban egy teljesen más szegmens került előtérbe, a film hatásmechanizmusát firtatták, azt, hogy miként húzza be a nézőt a film, hogyan kezd el működni benned, s mivel korábban nagy siker volt náluk a Delta és a Johanna is, ezekhez képest próbálták elhelyezni a Frankensteint. Szarajevóban viszont főleg az volt terítéken, hogy miért én játszom a filmrendezőt. Milyen vállalás ez, és mit jelent pontosan. Ez a leggyakrabban felmerülő kérdés.

És a második leggyakrabban feltett kérdés?
M. K.: A frankensteines kérdések. Miért pont a Frankenstein? Mennyire tekinthető adaptációnak a film? Ezek fontos kérdések.

Cannes-t hogy viseled?
M. K.: Őszintén szólva van egy szegmense, ami nagyon kellemetlen. Iszonyatos rongyrázás folyik, s a filmeseknek egy olyan tulajdonságuk kerül előtérbe, ami mindig is volt és mindig is lesz. Kedvelik a glamúrt, ami nekem nem kenyerem. Az persze nem kérdés, hogy a fesztivál minden szakmai tekintetben nagyon magas színvonalú, tökéletesen szervezett és önmagában „brand”-et jelent. Cannes komolyan veszi, hogy neki, mint fesztiválnak, kötelessége azt is bemutatni, ami a világban filmművészet címszó alatt létrejön. Olyan hely, ami jelzi az új tendenciákat, a megújulás irányait. Akkora pénz és sajtó van mögöttük, hogy ebben a tömegben kisebb, nem csak a tágabb értelemben vett piacra készült filmeket bemutatni az én szememben nagyon is tiszteletre méltó dolog.
hirdetés


Bíró Yvette-tel közösen írtad A Frankenstein-terv forgatókönyvét. Mi volt a közös munka menete?
M. K.: Sok-sok beszélgetés főleg, melyek során én szorgalmasan jegyzeteltem, majd Petrányi Vikivel (a rendező állandó alkotótársa, filmjeinek producere – a szerk.) dolgoztuk ki a végső változatot.

Honnan az ismeretség?
M. K.: Yvette tanított engem az egyetemen. A másodéves vizsgaanyagainkat lehetett vele átbeszélni, ez volt nekem az Afta. Én nagyjából úgy voltam az iskolával, hogy itt úgyse tanulhatok semmit, és különben is, mindent úgy akarok csinálni, ahogy azt én látom jónak. Yvette eleve úgy indított, hogy szerinte a Nincsen nekem vágyam semmi című filmemben egyetlen jó jelenet van. Izgatni kezdett, hogy miért mondja, és az is, hogy ki ez az ember, aki ilyet mond a filmemre. Aztán az Afta forgatókönyvében rámutatott néhány jelenetre, amiket szerinte én majd ki fogok vágni a filmből. És tényleg; forgattunk két napig drága pénzen, és az Yvette által kipécézett jelenetek mind kihullottak.

Ért más, hasonlóan építő jellegű, kemény kritika?
M. K.: Egy workshopon kaptam meg, hogy nem tudok nyitást és befejezést csinálni, úgyhogy erre A Frankenstein-tervnél különösen vigyáztam, hogy se az elején, se a végén ne hagyjam cserben a nézőket.

Eddig még mindig saját készítésű forgatókönyvekből dolgoztál. Néha azért hoz a posta megrendezésre felkínált forgatókönyveket?
M. K.: Szoktam kapni, igen, de ezek többnyire csacskaságok. Kaptam például egy olyat, amiből világosan látszott, hogy egy Németországban játszódó Wong Kar-Wai-filmet kellene csinálnom.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor