Lévai Balázs annyira belelendült a szigetelésbe, hogy az előző napi Kispál-búcsúkoncert után magára vállalta az augusztus 10-ei Cseh Tamás-emléknap konferálását is. Ez így első hallásra talán nem tűnik nagy kihívásnak,
de ha hozzátesszük, hogy a kitalálás szerint a 17 fellépő együttes (!) közti átszerelést oldottnak ható, 10–15 perces beszélgetésekkel kellett áthidalni, beláthatjuk, emberpróbáló feladatról van szó. Tulajdonképpen nem is érthető, hogy az óriáskivetítőn miért nem vetettek be archív felvételeket, beszélgetéseket, dalrészleteket a megidézettől, miért próbálták meg erőből, élő műsorral megoldani a kínosan üres perceket. A szervezők bevallottan arra törekedtek, hogy ne sírós, egymás vállára borulós szellemidézés legyen az estéből, ezt sikerült is elkerülni, de így néha elsikkadt kicsit a lényeg, kevéssé volt érezhető, átélhető Cseh Tamás munkássága és a szellemiség, ami miatt 8–10 ezer ember gondolta úgy, hogy részt kell vennie a főhajtáson.
A munkásság megidézése a fellépőkre hárult, és sokan meg is tettek anyait-apait, bár a legtöbb együttes úgy gondolta, ha már feljutott a Világzenei Nagyszínpadra, akkor már megmutatja saját szerzeményeit is; hátha sikerül átmenteni valamennyi hallgatót a későbbi pályafutásukra is. Egyedül a legendás Balaton együttes vette a fáradságot, hogy mindvégig Cseh Tamás-dalokat játsszon, köztük olyan ritkaságokat is, mint a Lovagkor vége. Nem győzzük eleget dicsérni Péterfy Bori Forró város feldolgozását sem, amelynek minden sora (Forró a város / Mindegyik lélegzet halálos… Míg én ólomfüstben…) borzongatóan idézi az ezekben a napokban épp mérgező szmogtól szenvedő Moszkvát. Hiába, aktuális. Szép megoldás a jelenségként is mindig lenyűgöző Legát Tiboré is, aki két dalt – a Suhannak, visszaszállnak és a Feljelentés – összeollózva hoz létre új minőséget, és gyúrja jellegzetesen legátosra az egészet.
Nagyon vegyes ugyanakkor a felhozatal: méltatlannak érzem a ráadásul nyitó előadóként fellépő Kistehén Melanko produkcióját, és kínos-kellemetlen perceket szerez Tóth Evelyn furcsa népdalos próbálkozása is, pedig ő énekli az emléklemez címadó dalát, az Eszembe jutottált. Másik János, aki alkotótársként ugye a legautentikusabb fellépő, kicsit aktualizál, megjegyzi, hogy bezzeg Cseh Tamást sose hívták meg a Szigetre fellépni, majd egy jól elővezetett saját szerzemény után libabőrössé teszi a közönséget a Minden álmomban című opusszal. Mondjuk, kihasználja a helyzeti előnyét is, de ez csak jót tesz a produkciónak. Üdítő a Csík zenekar és Lovasi András közös produkciója, a vége pedig már tényleg jutalomjáték: lenyűgöző a Quimby fellépése, közte egy nagyszerű Benke és Pierre-feldolgozással, majd jön a PASO, hogy végképp bulivá változtassa a visszamerengő estét. Még sokat fogunk visszaemlékezni, a jövőbeli emlékeket meg most kell összegyűjteni. |
vissza
vissza a lap tetejére
