Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Fesztivál
Hangfoglalás
2010-14. szám

Ötödik alkalommal rendezik meg a Hangfoglalást, a zeneipar egyik legrangosabb szakmai kiállítását, amelynek legfőbb célja, hogy százezrek figyelmét hívja fel a zenei nevelés fontos­ságára.

A Hangszeresek Országos Szövetsége szervezésében létrejött ren­dez­vényhez országjáró roadshow, nyomtatott és elektronikus hang­szer- és hangtechnikai magazin, nemzetközi zenei oktatótábor, országos ének-zenei verseny és számos egyéb esemény is kap­cso­ló­dik, méghozzá a legkiválóbb hazai és nemzetközi szakemberek aktív közreműködésével, támogatásával. Persze idén sem marad el az az egyedülálló hangszermúzeumi tárlat, amelyen historikus és népi, valamint több értékes és érdekes mesterhangszer kerül bemutatásra a Hangszerész Szövetség jóvoltából, ahogy az igazi különlegességeket felvonultató Vintage Gitár Show sem. Idén újdonság lesz az Annotech című kiállítás, amely a „retróláz” jegyében a hatvanas-hetvenes évek zeneipari készülékeit mutatja be, köztük olyan érdekességekkel, mint a Neoton Família egyik első erősítője vagy az első Omega Stúdió 4 utas monitorhangfalai.

SYMA Sport- és Rendezvényközpont
10. 01–03. 10–20h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor