Interjú
Mulatságos és drámákkal teli – akár az élet
2008-13. szám / Erdélyi Z. Ágnes
Patrice Leconte-ról nem állítható, hogy egyműfajú rendező lenne. Ő készítette a habkönnyű Két apának mennyi a fele? című vígjátékot
Belmondóval és Delonnal, A sziget foglya című kosztümös drámát Juliette Binoche-sal és Emir Kusturicával, legutóbb pedig a Dogara – Ázsia arcai című megrázó dokumentumfilmet láthattuk tőle Kambodzsáról.  Legújabb filmje a barátságról szól, erről kérdeztem hát párizsi beszélgetésünk alkalmával.
A film eredeti címe: A legjobb barátom. Meghatározná, kit is tekinthetünk legjobb barátunknak?
P. L.: A barátság különös érzés. A gazdagságát és a bonyolultságát tekintve néha alig lehet megkülönböztetni a szerelemtől. Miközben a szerelmünket kinyilvánítjuk, vagyis közöljük a kiválasztott nővel vagy férfivel, hogy szeretjük, a barátság sokkal rejtőzködőbb. Hallott már olyat, hogy „barátságot vallottunk volna” egy közeli ismerősünknek? Ezért nem is annyira nyilvánvaló, hogy kit tarthatunk a barátunknak és kit nem? Nem tudom, lehet-e általánosan érvényes definíciót alkotni „a legjobb barátról”, mert nyilván mindenkinek mást jelent. Az egyetlen, amiben biztos vagyok, hogy feltétlen bizalom kell hozzá, és annak biztos tudata, hogy minden pillanatban számíthatunk a másikra. Ahogy ő is ránk.
Ezt a szép és titokzatos emberi kapcsolatot akarta megjeleníteni a Van barátod? című filmben?
P. L.: Régóta készültem rá. A filmekben gyakran szerepelnek barátok, de én olyan filmet akartam forgatni, amely magáról a barátságról szól! Hogy mit is jelent az, ha valaki a legjobb barátom. Hogy hogyan működhet ez a kapcsolat a mai világban. Hiszen ha körülnézünk, azt láthatjuk, hogy a szuperkommunikáció társadalmában élünk: minden a kapcsolatteremtést szolgálja. A mobiltelefon, az internet mind azt az illúziót adják, hogy szüntelenül kommunikálhatunk egymással, de rá kell jöjjünk, az igazi emberi kommunikáció egyre szűkösebb. Megfigyelte, hogy az emberek mennyire keveset beszélgetnek az utcán? Ez ijesztő és riasztó. Ezért akartam elmesélni ennek a minden szempontból sikeres régiségkereskedőnek a történetét, aki abban a boldog tudatban él, hogy tele van barátokkal, aztán rá kell döbbennie, mennyire téved.
Akkor ez egy erkölcsi példázat?
P. L.: Nem ilyen szándékkal készítettem. Szórakoztató filmet akartam forgatni, amely azért nem megy ki könnyedén az emberek emlékezetéből.
A Van barátod? ugyan szórakoztató, mégsem egyértelműen vígjáték…
| hirdetés
 |
|
P. L.: A hangneme valóban könnyed, de én soha nem akartam olyan filmeket készíteni, amelyek kizárólag nevettetnek. Nem mintha nem tartanám sokra őket, de az nem az én műfajom, én többre vágyom. Olyan filmeket csináltam mindig, amelyek olyanok, mint az élet. Néha mulatságos, néha drámai, de soha nem csak az egyik vagy a másik
Daniel Auteuil-hez régi barátság és több közös film fűzi. Ezért választotta most is őt főszereplőnek?
P. L.: Majdnem kezdettől rá gondoltam. De nem azért, mert – talán elmondhatom – a barátom, hanem mert annyira szimpatikus figura. Mindenképpen rokonszenves főhőst akartam, mert egy ellenszenves fickóról a néző egyből azt gondolná: „persze, hogy ennek az önző disznónak nincsenek barátai!” Tehát egy mégoly jó színész sem lett volna hiteles ebben a szerepben. Daniel Auteuil esetében viszont az lehet a néző reakciója: „hogyhogy egy ilyen rokonszenves embernek nincs barátja?” Ettől kezd működni a történet. A nézőket ugyanúgy meg kell hogy lepje a felismerés, hogy egy ilyen „trendi fazon” nem talál barátot, mint őt magát.
A barátság és a film másik főszereplője egy számunkra ismeretlen színész.
P. L.: Dany Boont sokszor láttam színpadon, rendkívül sikeres one man show-kat vezet. A kettősük remekül működött a filmben. És tudja, mi történt? Korábban nem is ismerték egymást, mára pedig odáig jutottak, hogy Dany Boon volt Daniel esküvői tanúja, Auteuil pedig elvállalta Dany egyik gyerekének keresztapaságát. Így hát teremtettem egy barátságot!
Nemrég azt nyilatkozta, hogy még három filmet forgat, aztán abbahagyja a filmezést. Miért döntött így?
P. L.: Elmúltam hatvanéves. Még nem fáraszt a filmkészítés, de az előtt szeretném abbahagyni, hogy fárasztana. Sok idős filmrendező filmjét láttam, és úgy éreztem, jobb lett volna, ha idejében leállnak. Filmet rendezni nehéz munka. Abszolút jó formában kell lenni hozzá. Lehet, hogy kissé túl korán döntöttem így, mégis vállalom. Hogy miért pont három? Mert ennyi terv van már meglehetősen előrehaladott állapotban. De a színházi rendezést nem hagyom abba, sem a forgatókönyvírást. Attól azért nem kell tartani, hogy az elkövetkező időben csak horgászgatni fogok a tóparton.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
