Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Gondolkodom, tehát dalok – Bornai Tibor önálló estje
2010-15. szám

Dráni, azaz Bornai Tibor zongorázik és énekel. Két dal között néha mesél.
Aki csak a komolyságot kedveli, annak túl vidám lesz ez az este. Aki csak a tréfát, annak túl komoly. Aki ismeri Bornai Tibort, annak ezt nem is kell tovább magyarázni.

Aki nem ismeri, annak másképp kell fogalmaznunk ugyanezt.
Aki nem kedveli sem a minden humort nélkülöző komolykodást, sem az agyatlan viccelődést, az jöjjön el!
Jól fogja érezni magát.

Nemlétező riporterünk kérdésére Dráni a következőket válaszolta:
„Most mit mondjak? Az önálló est azt jelenti, hogy a színpadon csak egy zongora lesz, meg én. Több, mint ötven évbe tellett, mire odáig fejlődött a kapcsolatunk ezzel a fekete, három lábú ládával, hogy ilyen jól kijövünk egymással.
A közönség ott lesz, ahol szokott. Eljátszom egy pár olyan dalt, amit még sosem, egy pár olyat, amit eddig még csak a KFT zenekarral játszottam, és egy pár olyat is, ami legegyszerűbben „a többi dal”-nak nevezhető.
Az a bizonyos „több mint ötven év” másra is jó volt. Összegyűlt jó néhány olyan történet, amely méltó az elmesélésre. Egyik sem szomorú. Mivel a dalaim többnyire líraiak, az arcizmok érdekes tornájával kell számolnia annak, aki eljön.
Ez ilyen lesz.”
A „Gondolkodom, tehát dalok” semmilyen műfajba be nem sorolható, különleges előadás. Izgalmas, nevetős, zenés, sztorizgatós, elgondolkodós, amilyen maga a szerző. Töltsön egy tartalmas estét Bornai Tiborral.

Marczibányi téri Mûvelõdési Központ
december 11. este 7 óra.
Belépõ 2.400 Ft
hirdetés
















vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor