Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Bin-Jip
Enter
2010-15. szám / WG

A Kim Ki-duk talán legnépszerűbb mozijáról elnevezett új formáció tagjai korábban kettesével-hármasával már játszottak együtt, sőt,
a billentyűs Kaltenecker Zsolt és az elektronikus Andrew J lemezt is adtak ki közösen, nem is egyet. Mellettük még Gyémánt Bálint gitáros és – a színpad első sorában – Harcsa Veronika énekesnő a tagja a zenekarnak. A közös jammelések és együttzenélések hozták az ötletet, hogy mi lenne, ha zenekari formában is megpróbálnák ők négyen.
Azt ugyan nem mondanám, hogy korszakalkotó zenekarral és le­mez­zel állunk szemben, de ritka nagy igénnyel elkészült és teljes mér­ték­ben naprakész az Enter című lemez anyaga.
Elektronikus zene és jazz találkozásáról van szó, amire mondhatjuk stílszerűen, hogy nu jazz, és helyben is vagyunk, mert valóban az. De azért erőteljes triphop/downtempo hatás is érvényesül (gyakran ezek a stílusok sem érintetlenek a jazztől), és ez már a címadó nyitószámnál könnyen feltűnik bárkinek: az Enter akár egy Portishead-dal is lehetne. Ami különbözővé teszi már első hallásra is a Bin-Jip lemezét a többi nu jazz/triphop zenekarétól, hogy feltűnően sok a szóló rajta, ami elsősorban Kaltenecker Zsolt és Gyémánt Bálint hangszeres tudását dicséri. Andrew J kitűnő, az előtérbe sosem merészkedő, nyers, pontos és kemény alapokat pakolt alájuk, az pedig, amikor Harcsa Veronika hangját szkreccseli, egészen földöntúli élményt nyújt. Az énekesnő egyébként gyakran egészen más oldalát mutatja a hangjának, mint amit eddig megszokhattunk tőle, jóval színesebb és változatosabb, és ez nem kis meglepetés. Harcsa Veronika fátyolos hangját sokszor halljuk bájosnak és kedvesnek, most viszont az is kiderül róla, hogy van benne romlottság és feslettség is, meg sötétség, nem is kicsi, s ez elég nagy felfedezés.
Az Enter című album egy szimpatikus, kimagasló tehetségekből álló zenekar izgalmas és erőteljes bemutatkozása, amit, reméljük, a jövőben további lemezek is követnek majd.
hirdetés


CD
Lab6 Records
Kritika (4)

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor