Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Két szív
2010-15. szám / Szepesi Krisztina

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt második közös lemeze október végén jelenik meg Két szív címmel. A musicalszínész házaspár a nagy sikerre való tekintettel most egy pörgősebb anyagot készített, melyen sok saját dal is helyet kapott. A CD-ről Polyák Lillával beszélgettünk.

Már másfél éve, az első közös lemeznél is felmerülhetett a kérdés, hogy miért akartok lemezt csinálni, hiszen rengeteget vagytok szín­pa­don, és mindketten nagyon sikeresek vagytok mu­si­cal­szí­nészként.
P. L.: Én már nagyon régen gondolkodtam egy szólólemezen, mert ez teljesen más közönséget szólítana meg, és szerettem volna egy másik műfajban is megnyilvánulni. Zsoltnak ott volt az Adagio, tehát neki nem volt hiányérzete. A kiadó talált meg minket a közös lemez ötletével, amiben eleinte mi nem is gondolkodtunk, mert túl ké­zen­fek­vő­nek találtuk, de aztán kompromisszumos megoldásként olyan anyag készült, amelyen 7 szóló és 7 duett kapott helyet, így mindketten le­he­tő­sé­get kaptunk szólóban is. Ami pedig a fellépéseket illeti, annyira ritkán találkozunk színpadon – mert hiába játszunk ugyanazokban a színházakban, csupán a Rómeó és Júliában szerepelünk mindketten, ahol én a Dadát, ő Parist játssza, vagyis mindössze két jelenetben vagyunk együtt színpadon –, hogy igazán jó volt végre valamit közösen csinálni, az emberekhez együtt szólni

Annyira rákaptatok a duettek ízére, hogy az új, Két szív című lemezeteken szinte minden dalban együtt énekeltek.
P. L.: Azért ez nem teljesen igaz, van azért két-két szóló, de valóban sokat énekelünk együtt. Nagyon szívesen csináltunk újra közös lemezt, mert sok dalt találtunk, amit mindketten szeretünk, és örömmel énekeltünk el. Az pedig a közönségigényből fakadt, hogy az első, líraibb hangulatú lemez után most az új albumra pörgősebb dalok kerültek, melyekkel majd még izgalmasabb hangulatot tudunk teremteni a koncerteken.
hirdetés

Ráadásul több olyan dal is van, amit nektek írtak.
P. L.: Ismét nem akartunk sem musical-, sem feldolgozáslemezt csinálni, én pedig mindig is vágytam arra, hogy könnyűzenét énekeljek. Ezen a lemezen Rakonczai Viktorral dolgoztam együtt, két csodálatos dal is született, melyek közül remélem, az Itt és most hamarosan nagy sláger lesz, és a közönség kedvencévé válik.

Milyen színpadon állni úgy, hogy nem szereplő vagy egy darabban?
P. L.: Lényegi különbség nincs a kettő között, mindkét esetben a saját személyiségünkkel, lényünkkel kell a közönséget megfogni. Mi egyébként Zsolttal két különböző stílust képviselünk, ő inkább a klasszikus vonalat viszi, míg én a jazz-pop műfajban vagyok otthon. Ezért mindig egy érdekes crossover, amikor együtt énekelünk. Ebben az esetben neki kell egy kicsit több kompromisszumot kötnie. Úgy gondolom, kiváló előadói képességével hamarosan el indul egy olyan irányba, ami Magyarországon még nem igazán létezik, ahogyan Andrea Bocelli találkoztatta a könnyűzenét a klasszikus énekléssel. De ez a jövő, most a közös lemezünkre koncentrálunk, amit nagyon szeretünk, és reméljük, a közönség is szeretni fogja.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor