Nem tudom, hol romlott el ez az egész. Az ünnep. Az ünneplés. Lehet, hogy ehhez soha nem értettünk, hogy már 897-ben sem sikerült normálisan megünnepelni a honfoglalás első évfordulóját. Mindenesetre amióta nekem is kell ünnepelni, azóta
mindig csak a szörnyűségekre emlékszem: iskolai tornatermekre, ahol mókásan öltözött felnőttek biztattak mindenkit, hogy előre, rendületlenül. Május 1-jére, amikor ki kellett menni a Felvonulási térre, és lelkesen átszaladni a szovjet vendégek ünneplésére. Közben a látvány kedvéért vörös füstöt eresztettek valami fáklyákból, így aztán rövidgatyás gyerekként eltévedtem a téren, nem találtam meg a dísztribünt. Végül egy aranyfogú ember kezébe nyomtam oda a szegfűket, de már késő volt, elosztogatta a jelvényeit.
Ünnepelni nehéz. Ünnepelni rossz. Aki teheti, igyekszik megúszni, külföldre menekülni a nemzeti piros betűk alkalmából, de egyre többen lépnek le a karácsony és a szilveszter elöl is valami távoli, meleg helyre, ahol nem muszáj puffadtra tömött hassal a tévét nézni. Félünk az ünneptől. Karácsonykor több az öngyilkos, mert nem lehet valami nagy mozizással, ivászattal feledkezni meg a családról vagy a család hiányáról. Minden évben elhűlve nézem a Bohémélet első két felvonását: hiszen ez karácsonykor játszódik. Mégsem odahaza üti a guta a szereplőket, nem a háziasszony sopánkodik, hogy jaj, nem sikerült a vacsora, nem a családfő hülye vicceit kell hallgatni, nem a gyerekek savanyú arcát nézni, hogy megint nem találták ki, minek örültek volna, hanem kint vannak az utcán, most esnek épp szerelembe. Ülnek, zajonganak, vacsoráznak, és hogy még mi történik, arra egy olyan vén szatír, mint Puccini is fátylat borít. |
A szokásainkon persze nem lehet olyan egyszerűen változtatni, nálunk továbbra sem lesznek nyitva az éttermek és szórakozóhelyek szenteste. De ne felejtsük el, hogy az ünnep van értünk, és nem mi az ünnepért. Fölösleges minden pénzünket olyan ajándékokra költeni, aminek nem örülnek, kár beleszakadni a főzésbe, takarításba, robotba. Legyünk mi az ünnep urai. És ha nem akarunk kétes családfői elmésségeket hallgatni egész este, meséljünk inkább mi magunk ostoba vicceket.
|
vissza
vissza a lap tetejére
