Az elmúlt évek, talán most már évtizedek egyik legtöbbet feszegetett politikai, társadalmi és közéleti kérdése: a „kik és milyenek vagyunk mi, magyarok?” felvetés.
Pontosabban, hogy milyenek szeretnénk lenni? – „már aki” –, s milyennek kellene lennünk? – „már akinek.” Egyszerűnek tűnő kérdések ezek, melyekre, szerencsére, genetika és politikai hovatartozás nélkül is mindnyájunkban ott lapulnak az iskolatáskáink mélyéről előkotort kész válaszok: képek, verssorok, dallamtöredékek. Nemzeti önképünk alkotóelemeinek zöme ugyanis a XIX. század szülötte. Miközben a képzőművészet „nyelve” mindvégig egyetemes, a XIX. század egyik központi törekvése a nemzeti művészet megteremtése volt – ennek során jött létre az a vizuális motívumkészlet, amely magában foglalja a nemzeti hősök, betyárok, szürke marhák, az Alföld és a Hortobágy ábrázolási mintáit.
A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása a képzőművészet segítségével igyekszik választ keresni a mostanság oly sokakat foglalkoztató és megosztó kérdésre. A múzeumi „magyarjáték” rendezői többek között olyan közönségcsalogató, önmagukban is festőóriások, mint például id. Markó Károly, Ligeti Antal, Munkácsy Mihály, Székely Bertalan és Lotz Károly, színészként pedig megdicsőülő és elbukó történelmi alakok, eredetmondák, a nép egyszerű fiai, tájak, várak és mítoszok lépnek elő az 1800-tól az első világháborúig tartó „hosszú XIX. század” képzőművészeti alkotásaiból meghajolni. A tárlat érzelmes húrokat pengetve mesél a nemzeti büszkeségről vagy éppen a „balsors” csapásairól, s közben igyekszik bemutatni a nemzeti önazonosság sokszor nem is tipikusan magyar, hanem a nemzetközi művészetben gyökerező képi forrásait s az egyes motívumok kanyargós jelentésváltozásait.
Magyar Nemzeti Galéria
2011. 04. 03-ig |
vissza
vissza a lap tetejére
