Interjú
Kern András hangulatjelentései
2010-16. szám / Nemesházi Beatrix
Próba után egyenest a büfébe megy, nem fogják elkerülni egymást – mondja a Vígszínház portáján üldögélő hölgy. És valóban, a próba után ő az első, aki benyit a büfé ajtaján.
 Egyenesen rám néz: Magával fogok beszélgetni!
K. A.: Szörnyű, hogy minden perce be van osztva az embernek.
Egy lemezkiadás után valóban megsokasodik a teendő. A lemez címéről Fodor Ákos verse jut eszembe, a Három negatív szó. Így szól: Nincs semmi baj. Az Ön lemezének a címe: Semmi baj. Idézőjelben van ez a két szó?
K. A.: Nem ismertem ezt a Fodor Ákos-verset. De igen, talán kicsit idézőjelben van. Ez a lemez érzelmesebb, mint az eddigiek. Így jár az ember, amikor öregszik. Ebben most talán nincs annyi humor. Mesélek én magának erről a lemezről, hogy legyen mindenféle információja. 13 dal van rajta. A szerzők Presser Gábor, Zorán, Oroszlán Gábor, Másik János, Heilig Gábor, Fesztbaum Béla, Rakonczai Viktor és Bob Dylan.
Ezeket az információkat én bármikor meg tudom nézni. Beszéljünk egy kicsit magáról is.
K. A.: Na, akkor kérdezzen.
Nyolc futó darabban játszik most.
K. A.: Nem a lemezről akarunk beszélni?
Arról is.
K. A.: Akkor jó.
Említette, hogy minden perce be van osztva. Sokszor fáradt. Hogyan töltődik fel, mit csinál?
K. A.: Semmit. Megyek tovább dolgozni. Nem töltődöm. Most, ha elválunk, megyek és írom holnaputánra a Heti Hetest, mert holnap egy percig sem érek rá. Utána beszélek egy Köles Krisztián nevű fiúval, hogy csináljunk videoklipet. Nem érek rá soha. Majd nyáron töltődöm.
Lehet bírni ezt a hajtást tíz hónapon keresztül?
K. A.: Lehet. Elég fárasztó. És egy kicsit veszélyes is. De valahogy így alakult. Nem biztos, hogy tíz hónapon keresztül kell. De az biztos, hogy tíz hónapon keresztül játszani kell, szinte minden este. Viszont nem kell mindig próbálni. Ha csak egy új darabban vagyok, akkor két hónapot kell próbálni, ha kettőben, akkor négyet. Máskülönben délelőtt már nem kell próbálni, és ezek az interjúk is lassan elfogynak. Bár igazán még csak most kezdődött, de egyszer csak elfogynak, és akkor talán már nem érzem olyan soknak. Ez nem panaszkodás akar lenni, mert az a jó, ha sokat dolgozunk. Ennyire sokat azért nem kéne, most ez tényleg sok. A lemezkészítés is jó nagy munka. Olyan, mint egy filmforgatás.
Az ember akkor ad ki egy lemezt, amikor épp mondanivalója van, vagy amikor összegyűlnek a dalok, amelyeket szeretne egyszer megmutatni?
K. A.: Mind a kettő érvényes.
Akkor ezek a lemezek mindig hangulatjelentések is.
K. A.: Igen. Az is cél. Nagyon rokonszenves nekem ez a műfaj. Ez a 3-5 perces zenei megszólalás, aminek nincs is igazán neve. Olyan pop-rock dalok ezek. Angolszász területről átöröklött városi rocker dalok. És valóban hangulatjelentések. Lehet beszélni az embereknek arról, hogy mi is van velünk. Örülök, ha ez megszólít másokat. Szerintem ez a 13 dal így egymás mellett valamit elmesél.
| hirdetés
 |
|
Kern Andrásról vagy a környező világról, a társadalmunkról?
K. A.: Remélem, hogy ez egybecseng. Hát ez a mi dolgunk, nem?! Azt mondja Shakespeare, tükröt tartani mintegy a természetnek, az a művészet dolga. Mindenben az az érdekes, amikor az emberek egyszer csak azt mondják, jé, ez én is lehetnék.
Ha körbenézek, szerintem ez a hangulat most nem olyan jó.
K. A.: Engem a politika abszolút nem érdekel.
Nem feltétlenül politikára gondolok.
K. A.: Az sem úgy van! Hát a fiatalok biztos jól érzik magukat, nem? Hiszen fiatalok. A mi korosztályunk talán már egy kicsit kevésbé.
Ha már szóba kerültek a fiatalok: nemrégiben egy tévéműsorban láttam, amikor Kállai Ferenc halála után arról kérdezték, terelgette-e, tanítgatta-e a fiatal kollégákat. Most én kérdezem Öntől: ad tanácsokat a fiatal színészeknek?
K. A.: Á! Eszem ágában sincs. Ők tudják, mit akarnak. Technikai dolgokat, hogy hogyan kell megfordulni a színpadon, hogyan kell visszanézni, vagy hogyan kell egy poént leejteni, azt el szoktam mondani. De azt, hogy ők mire gondoljanak, mi legyen a mondandójuk, vagy hogyan alakuljon az ő világuk, azt ők tudják. Abba nem lehet beleszólni. Nekem sem mondtak semmit. És nem is kell. Hiszen ez a műfaj olyan önkifejezős. A színház, a film, a rádió, a televízió, a lemez, ezek mind arra hivatottak, hogy megszólaljon az emberből valami érdekesség. Ami remélhetőleg találkozik az emberek ki nem mondott mondanivalójával.
Egy ilyen lemez megjelenése után van-e már valami terve a jövőt illetően?
K. A.: Nincs. Nekem sosincsenek olyan nagy terveim. Számvetést sem csinálok. Nem tudom, hány filmben voltam, nem tudom, milyen színdarabokban játszottam. Néha rám tör valami, hogy szeretnék valamit csinálni. A színészéletem szinte teljesen kívülről irányított. Megmondják nekem, mit kell játszani, és azt eljátszom. Ezekből kis kibúvók a filmek, a Heti Hetes, régen a tévéjátékok, a forgatókönyvírás vagy egy lemez.
Én még várok öntől egy könyvet is.
K. A.: Milyen könyvet?
Kernes humorral átszőttet, amelyben nem feltétlenül levelek vannak.
K. A.: Jó, de mi legyen benne? Mi legyen a műfaja? Krimi, regény, társadalmi hozzászólás?
Azt magára bízom.
K. A.: Én nem tudok írni. Eszembe jut sokszor, hogy kellene, mert szeretek írni. De fogalmam sincs, hogy mi lenne az.
Hátha egyszer kikívánkozik…
Búcsúzóul még utánam kiált: „A lemezről írjon sokat!” Megígérem. De ezt a lemezt hallgatni kell. Sokat. Csakúgy, mint az összes többi Kern-féle hangulatjelentést. Tanulságos.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
