Győztes csapaton ne változtass, tartja a sport közhely, és vallja Kern András is: új CD-jén túlnyomórészt a korábbi albumokon is szerepet vállaló alkotótársak jegyzik a dalokat.
 De igaz abban az értelemben is, hogy a dalok sorrendje és tematikája is szinte közvetlen rokonságot mutat az előbbiekkel. Egy-egy könnyed Heilig Gábor-szerzemény felütésként, egy-egy Zorán mélabús-hangulatosnak, 3-4 zseniális hangszerelésű, karcos-fülledt Másik János-dal és persze egy-egy Presser társszerzés. Nem véletlenül lett minden Kern-lemezről számos szerzemény generációs kult-dal, és nem véletlenül vár erről a mostaniról is pár darabra ez a sors. Korábban, 25 éve szemüveg nem kellett még, gondolatban láttuk Amerikát, nosztalgiáztunk a Lövölde tér iránt, ’89-ben, a rendszerváltás környékén széttártuk a kezünket: Ez van, de az élet szép volt, mert hát Pesten születtünk, és hülyére röhögtük magunkat a Guváti vállalat zenés-táncos nőnapi ünnepségén nyereségrészesedéssel. A sorból kilóg, de feledhetetlen sikerű a Cohen-feldolgozásokat tartalmazó Engem vársz, majd jött a Mi van velem?!, most pedig már annak is örülünk, hogy Semmi baj… Nem tudom, Kern András dalai csak a generációjának megunhatatlanok, de érzésem szerint a legtöbb szerzemény maradandó. (A Kék óra és a Béby Blue biztosan.) Pár butuskodó ujjgyakorlat pedig igazán elfér ezeken a lemezeken. De minél többször hallgatjuk, annál jobban megszeretjük ezeket is.
CD |
vissza
vissza a lap tetejére
