PM Online | Korábbi cikkeink

Öt nő ül egy padon, és beszél, tulajdonképpen ennyi a nőNYUGAT, az Örkény és a Thália Színház közös produkciója az Arizona Stúdióban. Ez lehetne veszettül unalmas,

a totális statikusság ritkán tesz jót a színháznak. De már a produkció rendezője, Mácsai Pál is több mint ötszázszor ült és még havonta néhányszor ül is az Azt meséld el, Pista! előadásában egy széken, és ő sem tesz mást, mint hogy beszél. Jókora sikere van vele. A Radnóti Színházban is meglehetősen fajsúlyosan tudtak ülni Zsótér Sándor rendezésében a Medea szereplői, apró rezdülésük, szempillájuk zizzenése is jelentőségteljessé, dermesztően tragikussá vált.
A nőNyugat látszólag könnyedebben indul. Öt kiváló színésznő, Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória, Lázár Kati, a Füzér Anni által tervezett, elegáns, fekete nadrágkosztümben néz velünk szembe. Mintha csak tereferélnének, ömlik belőlük a szó. Felénk fordulnak, de egymásnak is szólnak, sőt, át is veszik kollégáiktól a szót, nem egyetlen szerepet alakítanak. Hol fiatalok, hol idősek, hol cserfesek, hol magukba fordulóak, pillanatok alatt váltanak, természetes könnyedséggel ezerarcúak. Beszélnek a Nyugat nagy íróihoz, például Adyhoz, Kosztolányihoz, Karinthyhoz, Móriczhoz fűződő kapcsolataikról, rajonganak és féltékenykednek, csipkedik egymást, gonoszkodnak, lángolnak és elhamvadnak. Maguk is próbálkoznak írással, kikerülhetetlenül vonzza őket a nagyság, de nem olyan életre vágytak, mint amilyen mellettük adatott nekik. Kesernyéssé válik a humor, majd az előadás vége felé el is tűnik. A nőkből árad a „nem ilyen lovat akartam” csalódottsága. Az eltolt és máshogy mégsem élhető élet keserve.
Közben Bíró Kriszta elsőrangú válogatásában, Ari-Nagy Barbara dramaturgi segítségével, idézeteket mondanak a férfifenevadaktól is. Időnként megjátsszák a szerzőt, máskor saját szájízük szerint, gúnyosan vagy akár nekibúsulva ejtik ki a szavait. Arcuk felragyog vagy éppen halottsápadttá válik, gesztusaik erő- és jelentőségteljesek. Lázár Kati csúfondárosan érdes, Hámori Gabriella rafináltan hamvas, Für Anikó empatikusan nőies, Bíró Kriszta epésen elmés, Kerekes Viktória talpraesetten is elbizonytalanodó. Vagy éppen pont fordítva, hiszen tényleg mindenki ezerarcú. Nem kell hozzá föl-alá lófrálni, ugrabugrálni a színpadon. Elég elmélyülni a szövegeken keresztül magunkban. Bárki szembesülhet vele, hogy nem úgy él, ahogyan valaha elképzelte. A színészek pedig élvezettel szembesítenek bennünket, és közben nyilvánvalóan ők is tükörbe néznek, ezzel a tulajdonképpen közhelyes felismeréssel, amit mégis nap mint nap igyekszünk elhessegetni magunktól.