Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Kemény menet
2008-15. szám / WG

Nemrég ünnepelte 15. születésnapját és Nerve című csúcslemeze megjelenésének 10. évfordulóját egy különleges válogatáslemezzel és egy nagyszabású PeCsá-s koncerttel
a hazai modern metál zenekar, a FreshFabrik. Szabó András dobossal beszélgettem.

Hogyan sikerült a március 29-i buli?
Sz. A.: Hála istennek nagyon jól! Rengeteg ismerős arccal, baráttal találkoztunk a közönség soraiban, s rettenetesen jólesett az erő és a szeretet, amit sugároztak felénk. De csodálatos érzés volt együtt lüktetni a színpadon azokkal a régi barátainkkal is, akikkel 10–15 évvel ezelőtt még közösen szövögettük világmegváltó álmainkat. Nagyon szerettük egymást azokban az időkben, talán ennek is szerepe volt abban, hogy olyan sikeresek voltunk már az első albumunkkal, a Certificadóval. A meglepetés számomra az volt, hogy bár eltelt 10 év, a lelkünkben és mentálisan semmi sem veszett el vagy fakult meg abból az életérzésből, amit akkoriban minden FF-tag a magáénak tudhatott.

A Finest egy alaposan felturbózott best of album. Mitől más ez a lemez, mint ha egy sima best offal álltok elő?
Sz. A.: Ez attól más, hogy már a születése pillanatában sem best of albumnak készült. 2007-ben sem időnk, sem energiánk, sem pénzünk nem volt egy vadonatúj albumot elkészíteni, viszont volt néhány olyan sláger a tarsolyunkban az előző két lemezről, illetve félkész állapotban már Oláh Szabi énekhangjára írva további néhány új nóta, amelyeket érdemesnek tartottunk Olaszországban és Angliában piacra dobni. Egy egységes, jó hangzású, de modern anyaggal szerettük volna megmutatni magunkat ebben a két országban. Azért a turbó, mert Szabi a régebbi dalokat is újraénekelte, egy picit átfűszerezve így a már jól bevált receptet.

10 éve jelent meg Nerve című második albumotok, ami sokak szerint mérföldkőnek számít nemcsak a ti karrieretekben, de a magyar metálban is. Ennyi év távlatból hogyan tekintesz vissza a lemezre: mi volt a jelentősége, és megtalálta-e a helyét a magyar popuniverzumban?
hirdetés

Sz. A.: Újrahallgatva arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy az ember sajnos a valódi cselekvés itt és most teremtő pillanatában gyakran képtelen a lehető legjobb és legcélravezetőbb döntéseket meghozni. A Nerve szerintem a mi napig „eredeti”, amit akkoriban talán nem nagyon éreztünk, mert nem is érezhettünk, csak tettük a dolgunkat, zenéltünk önfeledten, szerettünk a másikkal, a barátainkkal együtt komponálni, létrehozni valami kicsit a nagy univerzumból. Én ezt hallom vissza, meg azt, hogy akkoriban még igen bátrak voltunk, nem törődtünk senkivel és semmilyen ránk erőltetett szabállyal, csak és kizárólag a jó értelemben vett ösztönösség irányította tetteinket, a szolidaritás, az egymás iránti elkötelezettség és az áldozathozatal evidenciája. Talán ezek azok a lemez hátterében megbúvó transzcendens motívumok, amelyek a mai napig is, mint mozgatórugók, akarva-akaratlanul hatótényezői maradtak a Nerve album élményszintű befogadó aktusának, és tehetik még mindig aktuálissá az egyes zeneszámokat bárki számára.

Tudatosan építitek a külföldi karriereteket. Hogyan cseng manapság a FreshFabrik név szerte a világban? Hol számítotok komolyan jegyzett zenekarnak? Az, hogy az AC/DC, majd a Rammstein előzenekara is voltatok, mennyit dobott az (el)ismertségeteken?
Sz. A.: Azokban az országokban, ahol volt szerencsénk koncertezni, és még lemezünk is megjelent, vannak rajongóink, de azért azt mégsem mondhatnám, hogy igazán reprezentálva lennénk a világ népeinek kognitív zenei térképén. Rettenetesen sok pénz és nemzetközi kapcsolat kell ahhoz, hogy valakit akár több évtizedig is számon tartsanak egy több milliárdos piacon anélkül, hogy folyamatosan reprezentálva legyenek zeneileg, vizuálisan és élmény szinten a fejekben, a lelkekben. Mi jelen pillanatban leginkább egy erős underground szinten vagyunk ismertek néhány európai országban és Ausztráliában, de semmi több. Sajnos a világhírnév még várat magára.

Mikor várható új lemez vadonatúj dalokkal tőletek? Milyen irányba mozdultok el majd rajta?
Sz. A.: Az új lemez őszre készül el, ha Kovács Levente és Oláh Szabolcs zeneszerzők is úgy akarják és bírják szuflával. Barabás Béla is besegít nekik egy-két fogós riffel, húzós gitártémával. A lemez zeneileg ugyanazon a már kitaposott ösvényen hasít majd tovább, amin eddig is haladtunk, s ami a védjegyünkké vált. Megpróbáljuk a zenét még karakteresebbé, intenzívebbé és dallamosabbá tenni, visszanyúlunk a Drive My Hand album kemény és szikár megszólalásához, hogy aztán Oláh Szabolcs egyedülálló, érzéki, de brutálisan energikus, fülbemászó énektémái, ötvözve a szélsőségekben rejlő végtelen szabadságot a mindent átható művészet teremtő erejével, feltehessék a koronát az új FF-opusokra.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor