Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat

Luc Jacquet: A róka és a gyerek
2008-15. szám / Csejtei Orsolya

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelídítettél” – mondja Saint-Exupéry örök érvényű közhelyes bölcsességét a róka,
amit Luc Jacquet, az azonos című film rendezője, s a forgatókönyvből készített könyv szerzője többszörösen is tiszteletben tart. Annyira megbabonázta egy gyermekkori róka- és természetélmény, hogy korábbi filmje, a Pingvinek vándorlása sikerén felbuzdulva gondolt egy merészet, és nem törődve azzal, hogy a róka és a gyerek története tetszik-e majd a nézőknek és az olvasóknak, megírta, s el is készítette a maga róka-sztoriját. A könyv, nevezzük inkább narrációszerű szöveggel megspékelt storyboard-albumnak (filmképekkel teletűzdelt forgatókönyvnek), képkockáról képkockára meséli végig, hogyan sikerült a kislánynak olyannyira megszelídítenie a rókát, hogy egyszer s mindenkorra felelős lett érte. Miközben pedig zajlik a természet, no meg az évszakok körforgása, a filmszerű mesekönyv boxokba szedett kisokosából a gyerekek azt is megtudhatják, hogy a hiúz kedvenc zsákmánya a vadkecske és a zerge, hogy a rókaszerelem csupán néhány másodpercig tart, s hogy egy tisztességes rókacsalád soha nem adja alább minimum ötszobás kotoréknál.
hirdetés

Best Hollywood Kft.
192 oldal, 4990 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor