PM Online | Korábbi cikkeink

„Több mint fél évszázaddal ezelőtt mélyen vallásos anyai nagyanyám – mint azt rám maradt leveléből tudom – ide villamosozott és kapaszkodott fel elbúcsúzni a várostól, ’Alzsírtól’, ahol élete legszebb évei teltek.

Hosszasan nézte a tengert odafentről, majd bement ebbe a templomba, és elmondott egy szép imát mindenkiért, aki fontos volt neki akkor. Aztán kiment, és nézte a tengert és a fehér város fél karéját sokáig. Akárcsak én most.”
Az elegáns, szép tipográfiájú, sok családi és mai fotóval illusztrált kötet vége felé olvashatók a fenti, tipikusan bächeri sorok, felvillantva egy-egy benyomást Algírról, ahol a szerző nagyszülei – kisebb megszakításokkal – 1933–1964 között éltek, s amelyet évtizedekkel később az unoka is felfedezett. A felfedezőút általa megörökített állomásai, momentumai – piac, politika, közlekedés, foci, alkohol, a Casbah stb. – rímelnek a levélidézetekre, így párhuzamosan bontakoznak ki az ötvenes-hatvanas évekbeli és a mai algériai mindennapok sajátosságai, sőt, közvetetten még a magyar ötvenes évek „szűk levegője” is kitüremkedik a sorok közül.
Igazad van, Loncikám – írja több ízben a nagymama a testvérének címzett levélben, mintegy reflektálva a neki címzettekre. S hogy mi közünk van nekünk Bächer Iván rokonszenves felmenőihez, arra nem kapunk konkrét választ, de mire a nem túl hosszú könyvecske végére érünk, már-már ismerni véljük őket és talán egy kicsit Alzsírt is.