Interjú
Matt Damon
2011-03. szám
Az idei Golden Globe díjátadón nem volt hiány iróniából; Matt Damon például önmagán és az életműdíjat elnyerő Robert De Nirón élcelődött, de De Niro vette a lapot, és a nyilván jól elpróbált koreográfia szerint azzal köszöntötte Damont, hogy milyen nagyszerű alakítást nyújtott A harcosban. Damont ugyan hiába is keresnénk a nagy sikerű boksz-drámában, viszont annál inkább jelen van a Philip K. Dick novellájából készült Sorsügynökség című sci-fiben.
George Nolfi korábban forgatókönyvíróként volt ismert, a Sorsügynökség az első rendezése. Mivel győzte meg, hogy szerepeljen a filmjében?
M. D.: George a forgatókönyvnek már egy igen korai változatát megmutatta, a közös munka azóta tart. A Bourne-ultimátum elkészítésében ő is részt vett, s miközben a produkció ügyes-bajos írói feladatait végezte, elkezdte a Sorsügynökség könyvének finomhangolását is. Tanúja voltam, hogy olyan nagy nyomás alatt is, mint amekkorát egy Bourne-film jelent, milyen jól állja a sarat, ez pedig elegendő érv volt, hogy rendezőként is megbízzak benne. Úgyhogy egyeztettük a táncrendünket, és amikor összejött a megfelelő alkalom, belevágtunk.
Egy David Norris nevű politikust alakít. Milyennek látja a karakterét?
M. D.: David az a fajta fickó, aki arra használja a hivatását, jelen esetben a politikai ambícióit, hogy valami nagyon nagy űrt kitöltsön az életében. Anélkül, hogy tisztában lenne vele, a Sorsügynökségnek nagy tervei vannak a személyével; arra készítik fel, hogy ő legyen az Egyesült Államok elnöke. És akkor felbukkan az életében egy nő, és David úgy dönt, hogy vele akarja leélni az életét. Ez azonban ellenkezik a neki szánt sorssal. Az ő szerelmi történetük képezi a film alapját. Állandóan azt hajtogattam George-nak, hogy minden e két szereplő közti kapcsolaton múlik; ha az nem működik, ha nincs súlya a kapcsolatnak, arra rámegy az egész film. A néző azt kell, hogy érezze, azért kell szorítania, hogy ez a két ember egy párt alkosson. A film kulcsa az a két jelenet, amikor a főszereplők útjai, ha csak futólag is, keresztezik egymást; ezeknek a pillanatoknak kell elhitetniük, hogy ezek ketten olyan őrült mód egymásba tudnak szeretni. Ilyenkor aztán különösen jól jön, hogy a rendező egyben a forgatókönyvíró is, mert ott, a felvételkor dől el, mi működik igazán a jelenetben, s ilyenkor van mód akár improvizálásra is.
Szerelem első látásra – hisz benne, hogy ilyesmi megtörténhet?
M. D.: Bizonyítékom is van rá: a feleségemmel való találkozás. Szerelem volt első látásra.
Ennyire romantikus szerepet, mint a Sorsügynökségben, még sosem alakított…
M. D.: Bár Philip K. Dick a történet szülőatyja, de az én olvasatomban a Sorsügynökség sokkal inkább egy fantasztikus szerelmi történet, mintsem egy science-fiction mozi. És ilyesmit mind ez idáig még valóban nem csináltam.
Ugyanakkor humor is van a love storyban, a két főszereplő közti jelenetekben. | hirdetés
 |
|
M. D.: A mi esetünkben azért is fontos a humor, mert megolajozza a romantikus momentumokat. Emily (Emily Blunt) remek színésznő, nagy szerencsénk volt vele. Nem utolsósorban pedig a barátom, aki sokszor megnevettet. Remek a humora.
New York is kiemelt szerephez jut a filmben.
M. D.: Annyiszor rámondták már erre vagy arra a filmre, hogy New York maga is főszereplő, de azt hiszem, a mi filmünkre valóban áll ez a megállapítás. New York ilyen mértékű szerepeltetése nagyon is tudatos döntés volt a rendező részéről, George mindig is úgy beszélt a filmjéről, mint egy New Yorkhoz szóló szerelmes levélről. Ami nagyon is érthető, hiszen hobbija az építészet, keresztül-kasul bejárta a várost, úgyhogy már a forgatókönyvben is konkrét helyszíneket szerepeltetett. Az elejétől fogva tudta, mik azok a helyszínek, amiket meg akar mutatni a filmben.
Egy színész számára igazi luxus lehet, ha külső helyszíneken forgathat…
M. D.: Ritka szerencse, ez igaz, de megvannak a hátulütői is. Amikor például a Szabadság-szobor lábánál forgattunk, a turisták szeme láttára zajlott minden, úgyhogy akinek aznap épp a szoborlátogatás szerepelt a programjában, páholyból nézhette, hogyan zajlik egy filmforgatás. A visszajelzés sem késett, minden egyes felvétel után megtapsoltak minket. De az sem mindennap adatik meg egy színésznek, hogy egy üldözéses jelenetben végigrohanjon New Yorkon. A filmvégi üldözést három hónapig forgattuk, s ami azt illeti, nem volt gyerekjáték. Sikerült is meghúznom a térdemet.
A Sorsügynökség által boncolgatott kérdés, hogy mi játszik nagyobb szerepet az életünkben: a szabad akarat vagy a sorsszerűség. Mi az ön álláspontja?
M. D.: Mindig is úgy éreztem, hogy számítanak a döntéseim. Hinni abban, hogy az ember ura a sorsának – elég jó életstratégia. Persze amikor végignézek az eddigi életem eseményein, azt kell látnom, hogy a legjobb dolgokat véletlenek hosszú sorának köszönhetem, melyek felett semmi befolyásom nem volt.
Az interjúért köszönet a UIP–Duna Filmnek
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
