PM Online | Korábbi cikkeink

Bizonyára sokan ismerik Rudyard Kipling felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló, megunhatatlan és káprázatosan fantáziadús meséit, melyek egyfajta kiplingi Genezisként a világ dolgainak kialakulását tárják elénk.

A hihetetlenül gazdag képzelőerővel, no és persze legalább ennyi szertelen valószerűtlenséggel megkomponált mesék már 1902 óta hódítanak a világban, s magyarra is több évtizeddel ezelőtt fordították le őket utoljára. Pontosabban eddig utoljára. Nemrégiben ugyanis újra megjelent a Kipling saját gyönyörűséges fametszeteivel illusztrált kötet a Sziget Könyvkiadó gondozásában, melynek meséit Elekes Dóra és Gerskovits Endre egyfajta takarításnak vetette alá, s a kissé poros szövegeket a mai gyerekfülekhez aktualizálták – fordításaikért idén májusban IBBY-díjat nyertek.
A kifejezetten szép kikészítésű könyv, már-már album, Kipling említett fametszet-illusztrációi miatt puszta látványában is megél, ám aki csak egyszer is belekérdez a világ olyan rejtélyeibe, mint hogy hogyan lett a szilás cet, hogyan lett foltos a párduc, hogyan írták le az első betűt, hogyan növesztett ormányt az elefánt, vagy hogy mitől lett púpos a teve, újra és újra akarja olvasni Kipling képtelen természetrajzát. A teve például, ha valaki nem tudná, attól lett púpos, hogy folyton pukkantgatott. Nem dolgozott, csak henyélt napestig, s ha bárki bármit kérdezett tőle, csak annyit válaszolt: pukk. Nesze neked, pukk, mondta egyszer, megelégelve a teve lustaságát a mindentmegvarázsló Dzsinn, s teve barátunk egyik pukkantásából puklit varázsolt, egyenest a szépen ívelő háta kellős közepére. Akár hiszitek, akár nem, a teve bizony így járt, és örökre megtanulta: a lustaság egy életre „megnyomoríthatja” az ember tevéjét.