PM Online | Korábbi cikkeink

Farkas Péter rátalált saját műfajára, hangjára és következetesen kitart mellette. Rövid lélegzetű, ám szorongató hangulatú regényei sorába szépen illeszkedik a legfrissebb, Johanna című műve is, amely ugyanakkor újat hoz abban, hogy bizonyos megkötésekkel történelmi regénynek is értelmezhető.

A felütésben utalást olvashatunk arra, hogy az elbeszélés főszereplője „akár Johanna is lehetne”, ami máris kitágítja, egyetemessé teszi a mű lehetséges értelmezési kereteit. Ezzel együtt talán mégis könnyebb szó szerint értelmezni, és a 15–16. században élt Őrült Johanna történeteként olvasni a művet, semmint megpróbálni a megfeleltetést az általános, egyetemes emberi (v)iszonyainknak. A történetet hiteles, bár néha egymásnak kissé ellentmondó források ihlették, a cselekmény követi mindazt, amit a fiatalon Szép Fülöppel házasságra lépett (kényszerített), majd férjének korai és váratlan halála után annak koporsójával két és fél éven át bolyongó Johannáról a történelemből tudni lehet. Bolyongása után saját gyermekei zárják a világ elől rejtett vártoronyba, ahol 46 évi kínszenvedést követően nyomorultan távozik az élők sorából.
Johanna története: rémregény. Alakjával első körben akkor ismerkedünk meg, mikor már sanyarú őrtornyának foglyaként szemlél egy bizarr és vészjósló vásári komédiát, és szemeivel szinte felnyársal egy lányalakot, aki – ezt akkor még persze nem tudjuk – vonásaiban hasonlít a tőle erőszakkal elszakított lányára, Katalinra. A vásári komédia bizarr szereplőit a regény vége felé ismételten megpillantjuk, és ismét a meghurcolt Katalin társaságában. A két jelenet között azonban lepereg előttünk Johanna kínkeserves élete, szeretet nélküli gyermekkora, borzasztó tengeri hánykolódása a megszervezett és elrendezett házasságkötés felé, majd a rövid és boldogtalan, a testiség szintjét meg nem haladó házassága. Szép Fülöp egy bajtársaival tartott, menetrendszerű duhajkodását követően hirtelen meghal, ami dinasztikus és problematikus helyzetet teremt a trónöröklést illetően. Az olvasó – és persze a történelem is – bizonytalan abban, hogy Johanna döntése a gyász őrületéből vagy politikai számításból táplálkozik-e, amikor nem engedi eltemettetni a holtat, hanem egy céltalan és racionális ívet nélkülöző föl-le bolyongás során a koporsóval és útközben megszülető gyermekével, Katalinnal vándorol.
Egy biztos, mindvégig és majdani, közel öt évtizedes fogsága során rangban őt illeti a titulus, így gyermekei mindent megtesznek, hogy életben tartsák, másfelől viszont azért is, hogy a világ elől elrejtsék szánni való anyjukat, akit néhanapján meg is látogatnak. A látogatások célja persze sosem a gyermeki szeretet vagy érdeklődés megnyilvánulása, inkább diplomácia. Az iszonyatos körülmények, a sokszor erőszakos, mesterséges táplálás, az erővel életben tartás mögött számítás és csalárdság áll. Johanna elpusztulását Farkas Péterre jellemző módon aprólékos, fizikai részletek szintjére bontva láthatjuk, borzonghatjuk végig. Megnyugtató úgy becsukni a mindössze 120 oldalas kisregényt, hogy egy 500 éves történetet hagyunk magunk mögött. Vagy?