Interjú
Kevin Spacey
2011-07. szám
Kevin Spacey minden volt már, nem is egyszer. Kétszer kapta meg például az Oscart: először 1996-ban, mint legjobb mellékszereplő, a Közönséges bűnözőkért, 2000-ben viszont már főszereplőként győzött az Amerikai szépségért.
Ezen kívül volt már „legjobb gonosz” a Hetedikben, kétszínű zsaru a Szigorúan bizalmasban, Lex Luthor a Supermanben, és még hosszan sorolhatnánk érdemeit, rendezői kísérleteit (Albínó Aligátor, A tengeren túlon), produceri és színházcsinálói munkásságát sem feledve. A Förtelmes főnökökben vígjátéki szaktudását bizonyítja újfent, noha bizonyítania már régóta semmit sem kell.
Mi volt a Förtelmes főnökök legfőbb vonzereje?
K. S.: Kezdhetném sorolni, hogy persze, a forgatókönyv elképesztően vicces volt, és hogy milyen nagyra tartom a rendezőt meg a színészkollégákat, és ez mind igaz is, de az őszinte válaszom a kérdésére: viszonylag ritkán találnak meg a vígjátéki ajánlatok, s mivel nagyon bírom a műfajt, kapva kaptam az alkalmon. Bárcsak gyakrabban játszhatnék vígjátékban!
A címszereplők, azaz a förtelmes főnökök egyikét alakítja, egy tenyérbe mászóan idegesítő, kíméletlen alakot. Már-már pszichiátriai esetnek tűnik, olyannyira kiállhatatlan…
K. S.: Közel áll hozzá, az biztos. Ha csak ránéz az ember, nem lát mást, mint egy teljesen megzakkant alakot, akinek sürgős kezelésre lenne szükséges. De kicsit megkaparva a felszínt, azért nem ilyen egyszerű az ábra. Némi magyarázatot ad például a viselkedésére, hogy a felesége, ez a drága asszony, fűvel-fával összefekszik. Aki csak él és mozog, azzal ágyba bújik. Ez azért adhat okot némi bizalmatlanságra, de persze semmi sem mentség arra a paranoiára, ami ezt a pasast jellemzi. A lényeg, hogy nem minden olyan fekete vagy fehér, ahogy elsőre tűnik.
Improvizáltak a felvételek során?
K. S.: Hogyne, nem is keveset. A főszereplő hármas, Jason Bateman, Jason Sudeikis és Charlie Day között remek volt az összhang, ez jól látszik a közös jeleneteikben. Az egymásra hangolódásnak ez a foka éppoly színészi érdem, mint tudni, hogy hol fordul a visszájára az improvizálás. Ők azonban ezt is tudják, sosem vitték túlzásba a dolgot.
| hirdetés
 |
|
A másik két förtelmes főnököt látta játék közben?
K. S.: Jennifer Anistonhoz például, mivel nincs vele közös jelenetem, egyetlenegyszer sem volt szerencsém. Colin Farrell-lel pedig mindössze egy napot forgattam. A saját szerepemből kiindulva azt gondoltam, a cím talán nem fejezi ki elég hangsúlyosan a lényeget, s okosabb lenne a Förtelmesnél is förtelmesebb főnökökre keresztelni a filmet. De aztán láttam, hogy a saját karakteremhez képest nem is olyan vészes a helyzet, elvégre Colin egy nettó idiótát, Jennifer pedig egy szexmániákust alakít.
Korábban is alakított már az ittenihez hasonló főnököt…
K. S.: Igen, volt egy filmem, a Filmcápák hálójában (Swimming with Sharks – 1994). Én voltam Buddy, akiről valóban elmondható, hogy kimeríti a förtelmes főnök tényállását. Aztán Buddy asszisztense jól megbosszulja az elszenvedett főnöki förtelmeket. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem olyan a munkám, hogy minden áldott nap engedelmeskednem kéne valakinek. Már csak azért sem, mert többé-kevésbé én vagyok a főnök az Old Vicben (London patinás színháza, melynek immár évek óta Spacey a művészeti vezetője – a szerk.). Persze nekem is megvoltak a magam nem túl kedvező főnök-tapasztalataim, de ahhoz foghatót, mint a filmben, sohasem tapasztaltam. Inkább csak szimplán hülye vezetőkkel volt dolgom. Volt néhány, akiknek szinte fájt a hülyeségük, s a falat kapartam kínomban. De olyan főnököm még nem volt, aki annyira förtelmes lett volna, hogy el akartam volna tenni láb alól. Az ilyen vígjátékok talán segítenek abban, hogy az emberek kieresszék a gőzt, de azért ez csak egy komédia: nem kedvcsináló holmi főnökgyilkossághoz.
Az Old Vicnél betöltött pozíciója mennyire fér össze a filmcsinálással? A színházi elfoglaltságai mennyire limitálják a filmes kapacitásait?
K. S.: Közkeletű mítosz, hogy az olyan színészek, mint jómagam is, akik már elértek valamit a filmiparban, egy bizonyos szintre érve csak hátradőlnek, és onnantól kizárólag azt csinálják, amit az úri kedvük diktál. A dolgok nem úgy működnek, hogy oké, akkor ezt most inkább nem vállalom, csinálja meg nyugodtan a Tom Hanks, én majd ebben a másik filmben szerepelek inkább. Akármilyen szomorú is, ez távolról sincs így. Alapvetően két dolog függvénye, hogy játszom-e egy filmben. Az egyik, hogy egyáltalán engem akarnak-e, a másik, hogy ha akarnak is, szabaddá tudom-e tenni magam a forgatás idejére. Ilyen egyszerű. Persze az ember magának is intézhet szerepet, például ha történetesen én vagyok a film producere, de a bökkenő az, hogy tettem egy fogadalmat, amikor átvettem az Old Vicet. Megfogadtam, hogy szakítok az elmúlt 12 év gyakorlatával, és ahelyett, hogy egyik filmet csinálnám a másik után, s ha tehetem, itt-ott időt szorítok egy színházi fellépésnek, mostantól a színházé lesz a főszerep, és ha tudok, itt-ott beszorítok egy-egy filmet.
És milyen filmet szorított be mostanában?
K. S.: Most például, hogy a III. Richárdban szerepelek (a darabot Sam Mendes rendezte), jövő áprilisig nem vállalok filmes munkát. Akkor viszont fejest ugrok a House of Cards című sorozatba (egy brit minisorozat amerikai remake-je – a szerk.), amit David Fincher készít. A III. Richárd 10 hónapnyi elfoglaltságot jelent, nemzetközi turnéra is visszük a darabot, 12 színházban fogunk fellépni vele. Ebbe a 10 hónapba a Richárd mellett nem fér meg semmilyen film. Még akkor sem, ha maga David Lean támadna fel, és személyesen kínálna meg egy mégoly nagyszerű filmszereppel. Még ebben az esetben is azt kellene mondanom, hogy bocs, de nem megy.
Az interjúért köszönet az InterComnak
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
