Interjú
Jazz, Orfeum és kávéillat
2011-07. szám / Bóta Gábor
Falusi Mariann két különböző programmal is fellép az Orfeumban. Kedveli az eklektikát, a műfaji korlátok nélküliséget. A Lang Györgyivel közös klubrádiós műsorában pedig úgy szeret kvaterkázni, hogy szinte érződjön a kávéillat.
A te egyik műfajod, a jazz, nagyon jól érezheti magát az Orfeumban, hiszen a műsoros éjszakai lokálokban mindig is központi szerepe volt.
F. M.: Igen. Annak idején Cserháti Zsuzsa, Rácz Kati, Túri Lajos hihetetlen műsorokat adtak, és pendliztek a különböző bárok között. Az éjszaka romlott világához tartozott a jazz. De az én eredeti műfajom nem is a jazz, hanem az opera. Általában abszolút eklektikusra csinálom a műsoraimat, műfaji korlátok nélkül. Borzasztóan örültem, amikor az Orfeumba hívtak, mert az egy olyan világ, amibe az eklektika belefér.
Mondtak valamit, hogy miért hívnak téged?
F. M.: Nem volt semmiféle irányultság, hanem azt mondták, hogy milyen jó lenne, ha én ott csinálnék egy estet. Nekem borzasztóan kapóra jött ez a dolog, hiszen éppen akkor házaltam az új műsorommal, amit a kaposvári Ősbemutatók Fesztiváljára szerkesztett Fáy Miklós. És borzasztóan szerettem volna tovább játszani Az én XX. századom című műsort. Ennek pontosan az a lényege, hogy a XX. századot veszi végig zenei szempontból úgy, hogy tízévenként egy-egy külföldi és magyar aktuális dalt párhuzamba állít, megtámogatva ezt az egészet egy kis történelmi háttérrel. Ebbe belefér az, hogy műfaji korlátok nélkül különféle zenéket asszociáltunk Kodálytól pont úgy, mint Ganxsta Zolee-tól. Először kicsit féltem az Orfeumtól, hiszen az egy mulatóhely, amihez hozzátartozik, hogy jönnek, mennek, beszélgetnek az emberek, csörögnek az evőeszközök.
És esetleg egy éjszakai szórakozóhelyre nem is feltétlenül miattad mennek be az emberek…
F. M.: Pontosan. És mégis ott, mint egy színházat, végignézik a műsort. Ha valaki leejt egy gombostűt, azt is meg lehet hallani, és én erre nagyon büszke vagyok. Abban maradtunk az orfeumosokkal, hogy ez a műsor menjen havonta egyszer, és a hónap egy másik napján pedig legyen jazzműsor. Ez utóbbira a szállodavendégek is lelátogathatnak. Nagyszerű zenészekkel lépek fel, a Sárik Péter trióval és Szirtes Edina Mókussal.
| hirdetés
 |
|
Veszélybe került a Klubrádió, aminek megsegítésére koncertet is rendeztek. Ezt te és Lang Györgyi vezettétek. Foglalkozol azzal, ami a médiában történik, vagy próbálod magadtól elhessegetni?
F. M.: Az az igazság, hogy itt annyiféle színváltás, annyi ronda dolog történt az utóbbi időben, hogy próbálom elhessegetni magamtól. Mert ha magamra veszem, akkor az meggátol a munkában. Györgyivel tulajdonképpen már rádiós személyiségekké váltunk. Több mint húsz éve a Danubius Rádióban kezdtünk, aztán voltunk a Pont FM-nél, ami a Budapest Rádióból lett. A Klubrádió eléggé frekventált, és nagyon szeretik a műsorunkat a hallgatók. De ha azzal törődnék, ami a médiában történik, akkor felkötném magam, és mennék a Dunának. Ezt nem lehet ép ésszel elviselni. Amikor nem volt médiás munkánk, Vicsek Ferenc hívott minket a Klubrádióba. Még nem tudta ő sem pontosan, hogy mire, de Bolgár György éppen elment szabadságra, és mi helyettesítettük egy napra. Ez annyira bejött, annyira szerették a hallgatók azt a beszélgetési stílust, amit Györgyivel nyomunk, hogy aztán rendszeres műsorunk lett.
Ti olyanok vagytok, mint a médiában, vagy azért ez szerep?
F. M.: Én azt gondolom, hogy mi ilyenek vagyunk. Mi már a kezdetektől nem nagyon tudtunk szerepjátékot csinálni. A Pa-Dö-Dő is egyforma, az sem különösebben változik, csak annyit, amennyit mi.
Szinte mindig viccelődtök, jópofiztok. Akkor is, ha rossz kedvetek van?
F. M.: Azt hiszem, mi a műsorban nem viccelődünk, nem jópofizunk, hanem amikor olyan dolgokról beszélünk, komolyak vagyunk, amikor meg lehetőség nyílik viccelődésre, akkor viccelődünk. A beszélgetőtárs határozza meg, milyen lesz a műsor. Ki nem állhatom az olyan riportokat, mikor valaki baromira felkészül, és rákérdez egy konkrét eseményre, amit az alany elmond más szavakkal, mint ahogy ő már egyszer olvasta. Ha hozzánk eljön valaki, akkor ő olyan képet sugároz magáról, amit éppen aktuálisan gondol. Adott esetben van olyan, hogy én a beszélgetőpartneremről tudom, hogy nem is pont olyan, mint amit éppen mutat magáról, de az a dolgunk, hogy hagyjuk, olyannak mutassa magát, amilyennek ő akarja. Ez egy kávéházi, kvaterkázós műsor. Mi azt szeretjük, ha a kávéillatot lehet közben érezni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
