Pásztor Erzsi szeptember 24-én töltötte be a 75. életévét, és azt mondja, megbolondul, ha nem dolgozik, az tartja életben.
Drága Erzsike, Isten éltessen sokáig egészségben!
P. E.: Köszönöm! Most biztosan sokan felkiáltanak majd: Jézusom, ez még él!
Mindig vállaltad a korodat?
P. E.: Soha nem tagadtam. De nem is kellett. 30 évesen 70 éves aszszonyokat játszottam, amikor előadás után kijöttem a színházból, mindenki rám csodálkozott, hogy hoppá, de jó nő ez! Akkor még tényleg csinoska voltam. Ma már nem jellemző.
Ezt cáfolom, mert nagyon jól nézel ki! Tavaly viszont arra panaszkodtál, hogy nagyon fáraszt már a sok utazás, de a szerepeid és a megélhetés miatt muszáj utaznod.
P. E.: Minden akkori zokszót visszavonok! Ugyanis május óta nem játszottam, és egyszerűen megőrültem otthon. Nem tudok munka nélkül élni. Megbolondulok, ha nem dolgozom. Az tart életben. De már csak egy szerepre megyek le Sopronba. Igaz, elvállaltam Győrben Forgách Péter meghívására egy másikat, Háy János: A Gézagyerek című darabjában egy nagyon szép, nagy szerepet.
Játszol a József Attila Színházban is.
P. E.: A doktor úrban, ez a színház nyitó előadása. És ha már a József Attilánál tartunk, engedd meg, hogy elmondjak pár gondolatot, mert annyi rossz ízű dolog jelent meg. Mi, akik most ott játszunk, nem az előző, remek társulat helyett vagyunk ott. Azok a színészek is fellépnek majd, csak nem társulati formában, hanem darabra szerződnek. Nem vagyunk egymás ellenségei, és nagyon nem jó, ha egymásnak akarnak ugrasztani bennünket. A József Attilának akkora adósságállománya gyűlt össze, hogy bárki lett volna az igazgató, lehetetlen vállalkozás lett volna állandó társulattal dolgoznia.
Te mióta dolgozol társulat nélkül?
P. E.: Lassan 20 éve, hogy szaladgálok az országban. Darabra, szerepre szerződöm. Háromszor éltem meg én is az utcára kerülést, egyik napról a másikra, és akkor még csak végkielégítést sem fizettek senkinek. Nem könnyű a színészember élete, hiszen nagyon rossz a színházak helyzete. Ilyenkor nagyon kényes dolog a színészeket egymásnak ugrasztani. Nem mi vagyunk egymás ellenségei, hanem azok a pityipalkók, akik az utcáról kerülnek be, és röpke pillanat alatt művészek, művésznők lesznek. Én egy maradi vénasszony vagyok. Igényeim vannak a színházzal, a munkával, a kollégákkal szemben. Azt hiszem addig jó, amíg vannak ilyen igényeim.
Mióta ismerlek, tudom, hogy a humorod átsegít minden nehéz helyzeten.
P. E.: Reggelente felháborodva morgok a televízió előtt, veszekszem, megüt a guta, és délután már ugyanazt a történést úgy mesélem el a barátnőmnek, hogy fuldoklunk a nevetéstől. Szerencsés alkat vagyok. |
vissza
vissza a lap tetejére
