Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Koncert
Kudsi Ergüner Trio: Sufi Invocations
2011-09. szám

A Trafó szakrális és transz-zenei sorozatának következő része a keringő dervisek zenéjébe vezeti be az érdeklődő közönséget, méghozzá egy kiváló előadás és koncert segítségével.

A világ egyik legősibb fúvós hangszere, amely már a piramisok falfestményein is feltűnik, a ney. A török Kudsi Ergüner pedig a világ egyik legjelentősebb ney-játékosa, a 13. században alapított Mevlevi szerzetesrend szúfi zenéjének mestere, aki gyerekkora óta látogatja a rend szertartásait, a szemákat, melyek során a dervisek a zene és a tánc segítségével igyekeznek közelebb kerülni Istenhez. A hetvenes évek óta Párizsban élő zenész és kutató – az oszmán zene és a szúfi filozófia tudósa – olyan muzsikusokkal dolgozott együtt, mint Peter Gabriel, Jean Michel Jarre, Markus Stockhausen vagy Tony Gatlif. Ezúttal triójával hallhatjuk, amelyben Hakan Gungor kanunon, vagyis „török citerán”, Hamdi Akatay pedig ütőhangszereken játszik. A koncert előtt, 18.30-tól dr. Sudár Balázs, az MTA Történettudományi Intézetének kutatója tart előadást a szúfi zenéről.

Trafó
10. 16. 20h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor