Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Közlemény
Magyar Tánckoncert - VOX HUNGARICUS
2011-10. szám

Nagyszabású bemutatóval kezdi az évet 2012. január 7-én a Magyar Állami Népi Együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A Magyar Tánckoncert című, új műfajt is meghatározó pro­duk­cióban közel kétszáz művész tolmácsolásában jelenik meg a magyar múlt és jelen. A kétórás produkcióban szimfonikus zenekari művek és táncjelenetek váltják egymást.

A Mihályi Gábor művészeti koncepciója alapján színpadra állított repertoárban felcsendül Liszt II. Magyar Rapszódiája, az Intermezzo Kodály Háryjából és a Kállai kettős Herczku Ágnes bevezető énekével. Láthatjuk a híres Ecseri lakodalmast is, mely a bemutatója óta nem­csak a hazai, de a világ táncszerető közönségének elismerését is ki­vív­ta: az eredeti koreográfia a magyar néptáncművészet egyik kie­mel­ke­dő, emblematikus produkciójává vált, amelyet több mint ezer al­ka­lom­mal mutattak be. A mostani produkció igazi pikantériája az Ecseri lakodalmas, pontosabban az ’50-es évek Rábay-féle koreográfiájának felújított változata. A felújítás megőriz mindent, hagyományt és érzést, mi megőrzendő, miközben az új rendezésben a mához közelítő elő­adás­ként kerül a közönség elé. A produkció – az eredeti műhöz méltó módon – közönségsikert aratott a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2011 augusztusában, a Magyar Állami Népi Együttes megalakulásának 60. évfordulója alkalmából ren­de­zett jubileumi esten.
Az est során pódiumra lép a Szolnoki Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatója, Izaki Maszahiro is. A világszerte elismert japán karmester hazánkban 1995-ben első helyezést ért el a Magyar Televízió VIII. Nemzetközi Karmesterversenyén.
A zenekar, a kórus és az Állami Népi Együttes többször játszott már együtt a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központban. A közös munka legújabb eredménye a kétórás Magyar Tánckoncert, amelyet elsőként a Szolnoki Sportcsarnokban mutatnak be 2012. január 7-én este, az előadásról televízió-felvétel is készül.
hirdetés


Bemutató:
Szolnoki Sportcsarnok,
2012. január 7.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor