Gazdaságos csoma-golásban, 2-in-1 ki-szerelésben juthatunk hozzá kedvenc holly-woodi meséinkhez.
A Hollywoodland egyszerre klasszikus magándetektív-sztori és álomgyári leleplezés, legjobb pillanataiban azonban mégiscsak emberi dráma: a 15 perc hírnév és az azt követő hosszú kijózanodás természetéről.
Sokszor keltették már Superman halálhírét, de a dörzsölt képregény-olvasó tudta, nincs az az e világi, de másvilági erő sem, amely kedvencét, a Krypton-bolygó leghíresebb szülöttét két vállra fektethetné. 1959. június 16-án azonban nem a képregények keltették Superman halálhírét, hanem a konzervatív amerikai napilapok: Superman halott! – adták hírül öles, nagy betűkkel Amerika-szerte a sajtóorgánumok, és valóban; azt az embert, aki a tévénézők millióinak hosszú időn keresztül Supermant jelentette, holtan találták hollywoodi otthonában, golyó ütötte sebbel a halántékán. Öngyilkosság! – erősködött a halottkém. Bűncselekmény! – kiabálta a család, és igazát bizonyítandó, egy magándetektívet bízott meg, hogy kinyomozza, ki okozta a Superman szerepében elhíresült tévésorozat-sztár, George Reeves halálát. E megkésett, a nyomozati anyag szempontjából mindenképpen kései játékfilm a haláleset több lehetséges verziójával is eljátszik. A gyanúsítottak sorában, az itallal gyógyított sikertelenség mellett (ami persze az öngyilkosság hivatalos verzióját erősíti), ott találjuk Reeves egykori szeretőjét, akit a színész, sikerei csúcsán, egy fiatalabb nőcskére cserélt, kivívva ezzel a dobott szerető életfogytig tartó haragját. És a női harag, mint tudjuk, az egyik legveszélyesebb tömegpusztító fegyver, a lapátra tett asszonynak ráadásul minden eszköze megvolt ahhoz, hogy ellehetetlenítse a hűtlen férfiút. Az egyik legbefolyásosabb stúdiófőnök feleségeként éppoly könnyen feketelistára tehette Reevest, mint amilyen magától értetődően egyengette –férje befolyását felhasználva – a férfi karrierjét. De hogy a hollywoodi moguloknak tevőlegesen is részük lett volna Reeves halálában, mindez természetesen merő spekuláció, még ha az eszközeik meg is lettek volna hozzá (Hollywood és a maffia szoros kötelékeiről könyvek tucatjai szólnak).
A Hollywoodland két aduásza a Superman-mítosszal és a Hollywood-mítosszal való párhuzamos játék: e kreatív árukapcsolás révén akkor sem ül le a film, amikor épp már elegünk lenne az egyikből vagy a másikból. Persze úgy könnyű, hogy a tanulság mindkét térfélen ugyanaz: a csillogás, jól jegyezzétek meg kedves gyerekek, sokszor bizony nem több szemfényvesztésnél! Hisz Superman kitömött jelmezében egy nagyon is esendő, a huzalokon való repkedésnél többre vágyó fiatalember lakozik, míg az Álomgyár elnöki irodáiban rosszarcú üzletemberek kilóra adják-veszik a tehetségeket. Filmünk becsületére legyen mondva, hogy mindezeket a tanulságokat egy jól szerkesztett, korhű jelmezbe öltöztetett krimiként tálalja, hálás szerepeket kínálva színészeinek. Bob Hoskins, Diane Lane és Adrien Brody alkalomhoz illő alakításai a szokásos (magas) színvonalat képviselik, meglepetéssel nem is ők, hanem Ben Affleck szolgál, aki mintha sokéves színészi kómából ébredt volna, hogy hitelesen megformálja a levitézlett szuperhőst. |
vissza
vissza a lap tetejére
