Kritika
Moghul Shahi első pakisztáni étterem
2008-18. szám / DIBBUK
Tudtam, hogy egyszer végre sikerül lebuktatni ezt a világméretű összeesküvést, mert az lehetetlen, hogy minden keleti bazárban és üzletben
tényleg ezt az elviselhetetlen nyekergő muzsikát hallgassák önszántukból az eladók.  Az igazság pillanata most jött el, a Városmajor utcában megbúvó, szinte észrevehetetlen pakisztáni étteremben ugyanis semmilyen zenét nem hallgat a bent lévő helyi fiatalember, csak akkor teszi be a hifibe a rémséges idegpróbáló zenét, amikor – egyedüli vendégként – helyet foglalunk az irinyó-pirinyó kis étterem egyik asztalánál. Még a hangerőt is felnyomja, hadd szóljon. Annyira autentikus helyre csöppentünk, hogy az étlap magyar helyesírása is egészen kreatív képet mutat, a pakisztáni felszolgáló pedig szinte megsértődik szánalmas, magyar nyelvű próbálkozásunkon. Az angol lesz a közös nyelv, bár pont a számla szót magyarul érti csak meg. Egyébként a Moghul Shahi az egyedüli galuska a levesben, más szóval az egyetlen kakas a dombon, tudtommal nincsen másik tisztán pakisztáni étterem Budapesten, legfeljebb olyan indiaiak, amelyek indiai-pakisztáni néven kívánnak mélyebb merítést elérni. Pakisztán konyhájáról nem is sokat tudni, zártabb, zordabb világnak ismerjük, mint az indiait. Indiának sokkal jobb a pr-ja, sokmillió turista viszi hírét szerte a világban, az indiai konya mindenhol jelen van, a pakisztáni meg Londont kivéve sehol, még a Városmajor utcában is alig. Pedig vannak jó pillanatok. Mondjuk az édes lassiban és a mango shake-ben túlteng a cukor, színük sem valami csalogató, de például a híres vöröslencse-leves, a dahl kifejezetten kellemes. Jó forró, rengeteg fűszer van benne, koriander, menta, fokhagyma, római kömény és chili jegyeit ismerjük fel, maga a lé lehetne viszont kicsit sűrűbb és mélyebb színű, ha már vörös lencse. Amiben minden ilyesmi étterem utánozhatatlan, az a helyben sült naan kenyerek művészete, érthetetlen, hogy tud ennyire friss, illatos, forró és puha lenni egy sima lepényféleség. A vajjal rétegzett változat mesés! Más kérdés, hogy köretnek nem elégséges a főétel mellé, amire a pincér akár figyelmeztethetett volna is, ha meglenne egymás felé a kommunikációs bizalom. A mandulás-currykrémes szószban úszó fiatal bárány (lamb quorma) annyira picinyke részét áldozta fel a vendéglátás dicső oltárán, hogy szinte kimutathatatlan a lében itt-ott felbukkanó, kis mennyiségű, átlagos ízű hús. Mindössze egy közepes méretű csontdarabról lehet két-három falatot nagy türelemmel lefejteni, ezen kívül még két kis kocka, se több, se kevesebb. Az ára több. Viszont a krém jó, ízes, fűszeres, kár, hogy nem levesként árulják, harmadennyiért… Alig hihető, de a vegetáriánus fogásba is jutott egy kis darab velős csont, talán a bárányka küldte, talán nem, mindenestre váratlan vendég volt a spenótmártásos sajtdarabkák között. Nem baj, legalább fokozta a mennyiséget, mert a tünet itt is hasonló, mint a bárányfogás esetében, három kis darab, állítólag tradicionális, jellegtelen pakisztáni sajt, sűrű, spenótfőzelék ízű spenótfőzelékben. Étkezés közben az unatkozó pakisztáni pincér pattogtatja a golyóstolla rugóját, olyan hangja van, mintha körmöt vágna. Szerencsére elnyomja valamelyest a zene. Szokták mutatni a tévében, amint az indiai-pakisztáni határon minden este hagyományosan rávágják egymásra az ajtót a glancba öltözött katonák. Megértem az indiaiakat…
| hirdetés
 |
|
XII., Városmajor u. 57.
Főétel: 1400–2300 Ft
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
