PM Online | Korábbi cikkeink

Egyre kisebb lelkesedéssel tudom követni újév délelőttjén a bécsi közvetítést. Ez a világ rendje: amikor a leginkább kellene a jövőre gondolni, folyton a régiek jutnak az eszembe. Akik valaha vezényelték ezeket a nagyszabású zenés vidámkodásokat,

Karajan, Kleiber, és akik nem vezényelték, Böhm vagy Bernstein. Majdnem mindegy, hogy most éppen ki áll ott, múltba révedünk.
Aztán eljön az este, és nem kell révedezni. A mi hagyományunk még ifjú, és a bécsiekkel ellentétben nálunk nem a zenekar állandó, hanem a karmester, Fischer Ádám. Idén a zürichi opera barokk társulata lesz a vendég, és nézhetünk a múltba, újra elcsodálkozhatunk azon, hogy Haydn hatvanöt éves korában, amikor minden a zsebében volt, a kiadók és koncertszervezők versengtek az új vonósnégyesekért és főleg a szimfóniákért, valami újat talált magának. Nem a semmiből jött az inspiráció, elutazott érte Londonba, ahol látta, milyen borzadályos élvezettel adják át magukat az angolok az oratóriumok hallgatásának, elsősorban Händel művészetének. Händel, ha negatív formában is, de benne volt A teremtésben – nem volt hajlandó megzenésíteni a szövegkönyvet. Utólag ez elég nehezen érthető, mi az, hogy túl aprólékos, talán nem volt kedve nyerítő lovakat és bömbölő oroszlánokat megzenésíteni? Pont neki, aki legyeket és békákat változtatott zenévé az Izrael Egyiptomban című oratóriumában?
Az ember utólag azt érzi, hogy Händel ebben is zseniális volt, megsejtette, hogy ez a feladat nem rá vár, hanem a másik H betűsre. És valóban, akármilyen rajongója is valaki Händel művészetének, kénytelen belátni, hogy bizonyos pillanatokhoz Haydnra volt szükség, azt a csodálatos, titokzatos, mélyen gomolygó zenét, amikor az Úr azt mondja a teremtményeinek, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, Händel nem tudta volna megírni. Persze, ez csak egy pillanat, de az egész oratórium ilyen csodás pillanatokkal van tele. Látni kell és hallani, és tényleg jól kezdődik az év.