Kritika (4,5) Kaisers TV, Ungarn – Pintér Béla és Társulata / Szkéné 2011-12. szám / Bóta Gábor
Pintér Béla és Társulata ezúttal 1848-ba helyezi a mát. Ekkor játszódik ugyanis a Kaisers TV, Ungarn című produkció. Illetve pontosan nem is ekkor, hanem 1881-ben, innen tesz időutazást
gróf Baráznay Rotschild Elza, Szamosi Zsófia arisztokratikusan tartásos megszemélyesítésében, hipnózis segítségével a dicsőséges forradalom idejébe. Amikor már a Pintér darabjainál elmaradhatatlan fantasztikus elemek segítségével abszolút működik tévé, csak hát rút császári befolyás alatt, és galád módon németül is mer adni. De aztán jön a jó Petőfi, elfoglalja az egész intézményt, gondolkodás nélkül kirúg szinte mindenkit, és olyan ihaj-csuhaj magyarrá teszi a csatornát, hogy az csak na. Pintér nagyjelenete Petőfiként, amikor hangját rendesen röcögtetve elénekli a könnyedebbre, vidámra, mosolygósan optimistára áthangszerelt Himnuszt, Kéménczy Antal bravúrosan ironikus zongorakíséretével. De nem csupán a Himnuszt, hanem a múltat is át lehet hangszerelni, végül is erre való a média, amiről mulatságos, olykor dermesztő paródiát kapunk. Két bemondóművésznőnek nevezett némber, Stefanovics Angéla és Szalontay Tünde erősen karikírozott alakításában, magabiztos rutinnal hazudja benne győztesnek a vesztes csatákat, páratlan sikernek a totális kudarcot. Szakonyi Györk pedig a rutinosan köpönyegforgató, mindig az adott hatalom fenekét kinyaló, hajlékony gerincű gazfickó portréját rajzolja meg. Mucsi Zoltán gróf Baráznay Ignáczként, szoborrá formázott nemzeti hősként, de csapnivaló apaként, fanyar ábrázattal támad fel haló poraiból. A többi színész, Enyedi Éva, Friedenthal Zoltán, Hajdú Rozália, Thuróczy Szabolcs, Quitt László, szintén megteszi a magáét a sikerért. | hirdetés
|
|
Mindebből a színpadon jól szervezett káosz lesz, temérdek rohangálással, bohózati elemmel, helyzetkomikummal. Olyan blődségek halmozódnak egymásra, melyek egy része már meg is valósult kis országunkban, amit persze gazdagnak, nagynak, mindenek fölöttinek hazudnak a médiában. Pintér az általa írt és rendezett darabban kaján görbe tükröt tart elénk, élvezettel túloz, nyelvöltögetve mutatja meg mindennek a fonákját, az irracionalitás tobzódását, a röhejesen hideglelős eltahósodás folyamatát. Amikor már egy Petőfi-verset senki nem képes pontosan idézni, amikor mindenki közhelyekben, belésulykolt szlogenekben beszél. Amikor a hatalomnak is az az érdeke, hogy nyájként viselkedő ostobákká butítsa a népet, önálló akarattal rendelkező gondolkodók helyet.
Néha döccen a ritmus, túlburjánzanak az ötletek, de Pintér egy ideje megint igen jó formában van, ahogy a Szutyok vagy A tündöklő középszer, úgy ez a produkció is éles elméjű gúnyrajz arról, amiben élni kényszerülünk.
|
vissza |
|
| |