Interjú
Megért egy kis szenvedést
2011-12. szám / Sári Júlia
Gábos Barna, a Peca zenekar alapítója legalább annyira vallja magát zenésznek, mint horgásznak, és ezt meg is énekli. A magyar, kelet-európai és afrikai népzenei hatásokat latin zenével ötvöző együttesnek most jelent meg a második lemeze Kiráz a hideg címmel.
Elég sok változáson esett át a zenekar az első lemez megjelenése óta. Mi az, ami ebből konkrétan érezhető az új albumon?
G. B.: Ha röviden akarok válaszolni erre a kérdésre, legfőképp az egység érzete. Több tagcserén is átesett a zenekar, de a mostani felállás lassan már harmadik éve létezik, és szerintem már marad is. Az egyik ütősünk Takács Márton, aki dél-amerikai ütős hangszereken játszik. Marci viszonylag hosszú időt töltött Kolumbiában, ott tanult kongán és kolumbiai dobokon játszani. A másik ütősünk Fehér Károly, ő afrikai ütős hangszereken játszik. Vajdovich Árpád a basszusgitárosunk, ő sem mindennapi figura: először Hollandiában végzett jazz tanszakot, aztán elvégezte itthon is, biztos, ami biztos. Gitáron Vidák Róbert játszik, dobszerkón pedig Kovács Norbert. És egy egészen új tagot is üdvözölhetünk a csapatban, ő Szász Márk, aki a legfrissebb bandatagként vokál szólamaival színesíti a dalaimat.
A Peca zenéjében nagyon sok kultúra egymástól egészen távoli világa keveredik. Mi vonz téged ezekben a hangzásokban, hogyan alakult ki ez a stílus?
G. B.: Az Astoria aluljáróban figyeltem fel az andoki zenészekre 12-13 évesen. Akkora hatással voltak rám, hogy eldöntöttem: én is zenész leszek. Beszereztem dél-amerikai hangszereket, és otthon magamtól elkezdtem gyakorolni rajtuk, kis idő múltán pedig már rendszeresen be is álltam az andokiak közé zenélni. Így kezdődött az egész. Aztán persze megtetszett sok más zene is, mint az ír népzene vagy a balkáni zenék és ritmusok, de végül az afro volt az, ami a legeslegnagyobb hatással volt rám. Mindig is a saját zenémet akartam játszani, ez volt talán a legnehezebb, mivel nem vagyok afrikai vagy dél-amerikai, vagy bolgár. Magyar vagyok, ide születtem, viszont ezeket a fűszereket ismerem és szeretem használni a főztömhöz.
A szövegek egy része spanyolul íródott. Miért?
G. B.: Viszonylag jól beszélek spanyolul, de nem vagyok perfekt, hiszen a nyelv az aluljáróban ragadt rám dél-amerikaiak között. Mégis van bennem egy olyan érzés, hogy ha már ismerem és beszélem ezt a nyelvet, akkor miért is ne használjam. Meg aztán spanyolul sokkal könnyebb szöveget írni, a ritmikája és a dallamossága miatt szinte minden jól hangzik ezen a nyelven. | hirdetés
 |
|
A zenekar neve a legkedvesebb hobbidra utal, ahogy sok dal is róla szól, pedig a pecázás nem egy tipikus dalszövegtéma. Mi az, ami ennyire inspirál a horgászásban?
G. B.: A horgászat egyik legcsodálatosabb műfaja, a legyezőhorgászat nálam már-már inkább életforma, mint szerelem. Legalább annyira tartom magam horgásznak, mint zenésznek, és valóban gyakran választom témának a horgászatot a dalok szövegéhez. Egyrészt a téma szokatlansága miatt, másrészt azért, mert a horgászat számomra a természet közelségéről szól. Így aztán a név már akkor megvolt, amikor még csak fontolgattam a zenekar megalapítást: a gitárom az ölembe volt fektetve, és a hátlapján horgászfelszereléseket rendezgettem, amikor megszületett bennem az ötlet.
Azt mondtad a lemezről, hogy a saját történeteidet dolgoztad fel rajta. A címadó dal, a Kiráz a hideg azonban nem egy túl vidám szerelmi történet zenéje. Tényleg ilyen nehéz a nőkkel?
G. B.: Hehe, ki tudja... Se nem nehéz, se nem könnyű, csak érdekes a női lényiség. Nagyon rég írtam ezt számot, legalább öt éve. Erikának hívták a lányt, aki ihlette, és egy csokibárt vezetett a Hegedű és a Paulay Ede utca sarkán. Volt egy rövid románcunk, de akkor még persze nem gondoltam, hogy a történetből egyszer majd címadó dal lesz. Szeretem ezt a számot, mindenképp megért egy kis szenvedést.
A horgászás és a zene mellett van egy harmadik szerelmed: elvégezted a Waldorf Tanárképzőt. Mi vitt oda? Dolgozol is tanárként?
G. B.: Mindenképpen szerettem volna tanulni valamit a zenélés mellett. Lang András barátom járt épp akkor ebbe az iskolába, és ő mondta, hogy „Barnus, ez az, ami neked való”. Elmentem megnézni, beiratkoztam, és elvégeztem a négyéves nappali képzést. A főiskola alatt eszembe se jutott, hogy valaha a jövőben tanítani is fogok. Egyszerűen csak élveztem a Tanárképző közegét, meg amit ott lehetett tanulni. Nagyon klassz négy év volt. Végül egy évet voltam zenetanár a Kamaraerdei Waldorf Iskolában. Jó volt kipróbálni magam „Barnabácsiként”, de jelenleg nem tanítok. Nem érzem elég elhivatottnak magam erre a pályára.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
