Jegyzet
Maladype Színház 10
2011-11. szám / Bóta Gábor
Törőcsik Marinak jó szimata szokott lenni, hová kell menni játszani, mit kell elvállalni. Így került a Maladype Színházhoz is, melyről korábban, ahogy ezt az együttes tízéves születésnapi gáláján a színpadon élvezetesen mesélte, az égadta világon semmit nem tudott.
Aztán beállt a szobaszínházi létbe. Nála jóval fiatalabbakkal játszik együtt a Figaro házasságában, a nézőktől akár húsz centire, szobavilágításban. Illenek egymáshoz, összepasszolnak, azt is mondhatnám, hogy találkoztak, hiszen a színház neve találkozást jelent.
Az együttes működésétől a kezdetekben nem voltam annyira oda, mint mások. Nem imádtam a szertartásszínházi vonulatot, bár értékeltem jól megcsináltságát, esztétikus formanyelvét, némiképp monotonnak éreztem, és úgy gondoltam, hogy jórészben „idomítás”. Balázs Zoltán ráerőltet valamit a színészekre, ami nem sajátjuk. Aztán, amikor Osztrovszkij Vihar című darabját rendezte a Bárkában, ugyanúgy megvolt a fantáziadús vizuális nyelv, mint addig, de kiderült, hogy kiadós humora van, amit később a Leonce és Lénában, a Tojáséjben, az Übü királyban, sőt, a Platonovban is igencsak szabadjára eresztett. Ezekben a produkcióban már szinte tapintható volt a próbák küzdelemmel vegyes öröme, ahogy a színészek nem pusztán a rendezői instrukció engedelmes végrehajtói, hanem akár megkérdőjelezői, gondolkodó lények, ezerrel mozgásba hozzák az agysejtjeiket, netán még kedvelik is egymást, olyan csapatot alkotva, ami valódi egyéniségekből áll. Méltán váltak mind népszerűbbé, kezdték őket külföldre is hívni, miközben szinte mindig kis nézőtér előtt, viszonylag szűk térben játszottak. Tán itt lenne az ideje, hogy kipróbálják magukat nagyobb színpadon, az övékétől eltérő közönségréteg előtt is. | hirdetés
 |
|
Élveztem a Pesti Színházban november 19-én megrendezett gálát, Béres Ilonától Ladányi Andreáig, Mogyoró Kornélig, Bíró Esztertől Hegedűs D. Gézáig és Sáry Lászlóig, a HOPPart Társulattól a Hólyagcirkuszig sokan felléptek. Nagy munka lehetett ezt flottul megszervezni, igencsak hangulatos este volt. Valamit azonban nagyon hiányoltam. Nem lépett színpadra a társulat, bár videovillanásokban olykor jelen volt. Még csak el sem hangzott az együttes tagjainak a neve, mindenki az amúgy gördülékenyen konferáló Balázs Zoltánt ünnepelte. Egyedül Schilling Árpád köszöntötte külön a Fátyol testvéreket, hogy miért éppen őket, az nem derült ki.
Magamfajta rossz ember ilyenkor rosszra gondol. Arra, hogy látott már karón varjút, amikor bizonyos együttesek vezetőivel elszaladt a ló, észre se vették, és kezdtek guruvá válni. De legyen ez csak tétován bizonytalan károgás. Tulajdonképpen fenemód jól éreztem magam a Maladype születésnapi buliján.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
