Máig egyetlen Oscar-díjas játékfilmünk Szabó István 1981-es alkotása, a Klaus Mann regényét újraértelmező Mephisto. Szívünknek ezért kedves – de nem ettől jó: ez a film máig az egyik legjobb megfogalmazása a hatalom és a művész eltorzult viszonyának.
A múlt század húszas éveinek pezsgő hamburgi színházi miliőjében törekszik az ambiciózus Hendrik Höfgen (Klaus Maria Brandauer) a kulturális világmegváltásra. Politikai nézetei és szakmai féltékenysége purparléba sodorja a náci tanoktól elszédült – utóbb kiábrándult – kollégával, Hans Miklasszal (Cserhalmi György). Házassága is a karrierjét szolgálja: nagypolgári családba nősül (felesége: Krystyna Janda) és Berlinbe költözik. Eljátszhatja szerepálmát, Mephistót, és magas rangú politikai pártfogójának (Rolf Hoppe) köszönhetően ő lesz az újjászervezendő Porosz Állami Színház intendánsa. Miközben karrierje felível, sorra árulja el és veszíti el a hozzá közelállókat – színes bőrű szeretőjét kiutasítják, zsidó barátjának nyoma vész, neje emigrál –, s későn eszmél, hogy puszta játékszere a náciknak. A birodalmi propagandafilmeket idéző csúcsjelenet, amikor Höfgen egy hatalmas és üres stadionban „menekül” a pásztázó reflektorok elől, maradandó filmtörténeti pillanat. Szabó, operatőre, Koltai Lajos és főszereplője, Klaus Maria Brandauer együttműködéséből jelentős film született, mely erőteljesen emlékeztet arra: a pokolba vivő út csupa jó szándékkal van kikövezve.
|
vissza
vissza a lap tetejére
