Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Kapunyitás
2012-02. szám / Sári Júlia

Ismert és már egy bizonyos szerepben elkönyvelt zenészként új területre merészkedni soha nem egyszerű, főként ha ez az új terület valami olyasmit kíván meg az illetőtől, amit addig még maga előtt is csak pirulva mert vállalni. A zongorista-gitáros Szesztay Dávid és zenekara, a Dav trio

(Szerető Dániel basszusgitárossal és Németh Csaba do­bos­sal) leg­újabb lemeze részben éppen ezért kapta a Nyílik címet. Dáviddal a nyitásról és az új területen való kalandozásról beszélgettünk.

Mit jelent a lemez címadó dalának az a sora, hogy „Nyílik bennem város cserépben”?
Sz. D.: 2010 nyarán a szokottnál több időt töltöttünk a családdal egy kedves rokonunk felsőörsi tanyáján. A nyaralás harmadik napjától kezdve többször is felkeltem hajnalban vagy kora reggel, és kiültem a kertbe dalszöveg-vázlatokat írni. Ez megismétlődött három-négyszer az ott-tartózkodásunk során. Ez alatt a pár hajnali alkalom alatt gya­korlatilag vagy egy évre felvázoltam a dalokat, amelyeken ezt kö­ve­tően dolgoztunk a zenekarral, és amelyek aztán rákerültek erre a lemezre, persze más dalokkal kiegészülve, de az irányt az új album felé ezek az ötletek adták. Ebből adódóan még nagyon sokáig, már idehaza Budapesten, városi közegben, ősszel, télen és még a kö­vetkező nyáron is visszanyúltam ezekhez a korábbi, vidéki, kerti hangulat szülte dalvázlatokhoz, és itthon gondoltam tovább őket, kerestem meg számukra a végső formát. Mondhatnám, magammal hoztam őket Budapestre, cse­rép­be ültetve, és továbbra is öntöztem, metszegettem őket.

Az előző lemez kapcsán még azt mondtad, nem vagy az a tipikus frontember, ezért bátorságra volt szük­sé­ged, hogy vállald a gitáros-énekes szerepet. Jól érzem, hogy ezt az ódzkodásodat mostanra levetetted?
Sz. D.: Igen, úgy érzem, hogy egyre természetesebb ez a szerep, bár néha, főleg ha rosszabb kö­rül­mények között játszunk, még mindig rám tör a „te jó isten, mit csinálok itt?” hangulat. Mégis, egyre inkább fel tudom vállalni, hogy énekelek, és ennek köszönhetően egyre több pozitív élmény ér, mint például a mostani lemez felvételeinél, ahol nagyon flottul ment a dalok feléneklése, jó volt tapasztalni, hogy sokkal magabiztosabban és nyitottabban megy a dolog. Az, hogy keveset beszélek koncert közben, nem változott, de már nem csinálok belőle problémát. A gitározás is sokkal természetesebb, ez részint annak is köszönhető, hogy időközben a Specko Jedno zenekar gitárosa is lettem, itt volt alkalmam megszokni, hogy ezt csinálom a színpadon, és nem a zongorát püfölöm. Alapvetően ezek nagyon személyes dalok, amelyeket az ember legszívesebben a konyhában szeret énekelni, ezért nekem nagyon lassan ment megszokni, hogy mindezt emberek előtt csináljam, de mostanra egyre gyakrabban feledkezem meg magamról közben, és ez fantasztikus érzés tud lenni. Egyébként a Nyílik cím erre is utal, valamint arra is, hogy olyan régebbi dalokat is felvettünk erre a lemezre, amelyek klasszikusabban dalszerkezetűek, mondhatni, poposak. Mindig is szerettem őket, de nem mertem felvállalni ezt az oldalamat.
hirdetés

Miért döntöttél úgy, hogy most a trióval készítesz lemezt, és nem a teljes létszámú Dav zenekarral?
Sz. D.: Az előző lemezünk megjelenését követően azt tapasztaltam, hogy csak néhány koncerthelyszín van, ahová szextett felállással is meghívják a zenekart, ezért a kis klubokban elkezdtünk újra trióban is játszani, és ezzel párhuzamosan dolgozni az új számokon. El kellett dönteni, hogy milyen felállásra találom ki őket, és persze az volt az ésszerű, hogy a trióra, hiszen tízből kilencszer így játszottunk. Lassú folyamat volt, míg gyakorlatilag visszavedlettünk trióvá, de ez egyben nagyszerű és új élményt is jelentett, hiszen így, ebben a felállásban akkor kezdtünk el először zenélni, és nagyon élveztük. Mikor már tudtuk, hogy lassacskán lemezt fogunk felvenni, az a koncepció született meg, hogy a kissé nyers trióalapokat én fogom díszíteni billentyűs hangszerekkel. Erre tudatosan készültünk, készítettünk több demófelvételt is, így a stúdiózásra már pontosan tudtam, miket szeretnék rájátszani zongorával vagy éppen Fender Rhodesszal. Sőt, eddigre már azt is biztosan tudtuk, hogy a dalok előadásához szükséges lesz majd valakinek betölteni a billentyűs posztot, erre Mizsei Zoltánt kértem fel, akiről tudtam, hogy számíthatok rá, hogy kiegészíti, alakítja majd az én ötleteimet a sajátjaival, és ez így is lett, miután igent mondott. Így lettünk kvartett.

A szövegeid nem konkrétak, inkább erős képek sorozataiból épülnek fel. Hogy születnek? Mennyire érzed úgy, hogy hangsúlyos szerepet töltenek be a zenében?
Sz. D.: Számomra ez nem szövegcentrikus zene, kevesebb is benne az ének még mindig, mint általában a pop-rock dalokban. A dalszövegek legtöbbször szabad versekből születnek, sok-sok vázlat gyűlik folyamatosan a füzetemben, és mikor új zenei ötletre keresek szavakat, először mindig végiglapozom, hátha találok valamit, ami használható az adott kíséretre. Ha találok, akkor azt rendszerint még jócskán át kell formálni ahhoz, hogy feküdjön a zenére. Egyébként nem tartom szoros kordában a gondolataimat írás közben, hagyom, hadd vezessenek a szavak, nem zavar, ha gondolatilag lapozok egyet-kettőt írás közben. De alapvetően erről is azt gondolom, mint a zenéről, hogy minél többet megélek, egyre lassabban, nyugodtabban, alaposabban próbálom kitalálni a szövegeket és a zenét is. Egyre kevésbé az a fontos, hogy minél szokatlanabb dolgot csináljak, és sokkal inkább arra terelődik a hangsúly, hogy amit kitaláltam, annak a legmegfelelőbb, leginkább illő formát és hangzást találjuk meg.

Te milyen hangulatba kerülsz, amikor újrahallgatod a lemezt? Mit gondolsz, milyen alkalomkor a legtalálóbb föltenni?
Sz. D.: Kétféleképpen tudom hallgatni. Egyrészt kritikus füllel, ami nem túl élvezetes, mert ilyenkor minden hiba vagy olyan megszólalás, ami nem úgy szól, ahogy szólhatna, zavar. Legfőképpen persze az énekes bizonytalanságok, hibácskák. Egészen más, amikor úgy hallgatom, ahogy például egy festő, aki pár lépést hátrálva néz vissza a művére, hogy lássa, min is szöszmötölt annyit. Ilyenkor az ember fokozottan megéli a zenét. Ezekben a pillanatokban régen táncoltam meg foteleken ugráltam, ma már szelídebb vagyok, de nem tagadom, hogy nagyon tud tetszeni. Hogy milyen alkalmakra ajánlanám? Például egy hosszabb autóúton, autópályán, mikor oda lehet a zenére figyelni. Semmiképpen nem raknám be háttérzenének, mert ezekben a dalokban sok feszültség és oldás van. Talán a leginkább otthon, egyedül érdemes hallgatni.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor