Képről képre
Fricska a világnak – Török Ferenc Bortnyik Sándor festményéről
2012-03. szám / Eszéki Erzsébet
Török Ferenc filmrendező nem töprengett sokáig, amikor megbeszéltük ezt az interjút. Szinte azonnal megírta, hogy Bortnyik Sándor Zöld szamár című festményéről beszélgessünk. Nem kedvenc képet kértem ezúttal sem, hiszen az több is lehet. Változik is, mikor mi lehet „kedvenc”, éppen egy-egy munka kapcsán. Mindig olyan képet keresünk, amely fontos az interjúalanyom életében, amely befolyásolta a pályáját vagy annak egy mozzanatát.
Mióta él erősen ez a kép a fejedben, hogy ilyen hamar döntöttél?
T. F.: Olyan művet akartam választani, amely hosszan foglalkoztatott, amelyhez személyes élményem kötődik. A 2006-ban forgatott, Overnight című, tőzsdés filmemet szeretem a legjobban, bár a kritika nem is gondolkodik róla. Ebben kulcsfontosságú jelenet egy aukció. Ahhoz kerestem festményt még az előkészítési fázisban, amikor el kellett döntenem, milyen képet vásárol meg a filmben szereplő német üzletember. Egy Bortnyik-művet választ, az egyik híres csendéletet.
A csendélet mint kontraszt a pattanásig feszült légkörű tőzsdei világhoz?
T. F.: Hirtelen villant be, és az operatőr Garas Daninak is megmutattam, hogy ilyesmit szeretnék. Nemcsak azért, mert kontraszt a csendélet, hanem azért is, mert ez a geometrikus kép jól illik a tőzsde racionális világához. Bortnyik így az egész film vizualitására hatással volt, a kép alapján kezdtünk gondolkodni, ennek megfelelően választottunk helyszínt, tereket és színeket. Számos, ehhez hasonló grafikai elemet kerestünk a helyszíneken. A villanydróttól kezdve a parkettarésekig kerestük a képnek megfelelő, kicsit elvont, konstruktivista részleteket, amelyek ennek a világnak a vonalasságát és a zártságát megjelenítik. Mindez kikristályosodott azzal, hogy megtaláltam a csendéletet, majd a Zöld szamár című művét.
A letisztultság is fontos volt ahhoz a világhoz, amelyben gyorsan kell egyértelmű döntéseket hozni?
T. F.: A tőzsdén nincs kecmec, ott vagy veszítünk, vagy nyerünk. Vagy „A”, vagy „B” van. Józanság. Ez a letisztultság jellemzi a festményt is. Még egy kép fölmerült egyébként: használtuk Réth Alfréd Tőzsde című művét is, Máté Gábor játszotta a főnököt, az ő irodájában, a falon lógott ez a kép. Réth Alfréd 1884-ben született Budapesten, de Párizsban halt meg. Fiatal korától Franciaországban alkotott, az ottani avantgárd jelentős alakjaként, az École de Paris művészcsoport tagjaként.
Bortnyik csupán kilenc esztendővel született később, mint Réth Alfréd, 1893-ban, Marosvásárhelyen. Kilenc év nem nagy idő, közben mégis mennyire meghatározó, ha két művész indulásáról van szó.
T. F.: Réth Alfréd, aki Farkas István köréből jött, korábban találkozott a francia impresszionizmussal vagy akár a kubistákkal, így az övé még más világ, mint Bortnyiké, aki nagyjából tíz évvel később indult, tehát már más fázisban ismerkedett meg ugyanazokkal az izmusokkal. Réth Alfréd fiatalon, 1905-ben utazott Párizsba Egry Józseffel, utána nem tért haza, legföljebb csak rövid családlátogatásokra. Bortnyik meg 1918-tól a Kassák-kör tagja volt, majd 1920-ban Bécsbe, két évvel később Weimarba ment, ahol a Bauhaus hatott rá. Más világ a századelő Párizsa és a húszas évek avantgárdja, a német expresszionizmus hatása.
Amikor Bortnyik a húszas évek közepén hazatért, alapító tagja lett a Zöld Szamár nevű abszurd színháznak, tehát ez a festmény egy újító művészi csoportosuláshoz kötődik, ez is fontos mozzanat számodra?
T. F.: Nagyon bírom, hogy a Zöld szamár egy avantgárd színház emblematikus képe. Abban az időben Németországban teljesen összesimult a képzőművészet, a színház és a film, és ez tetszik nekem. Max Reinhardt, Fritz Lang, Murnau vagy akár a Bauhaus, az építészet és a képzőművészet, a színház a díszletekkel és a zenével, minden együtt volt. Én is szeretek képzőművészekkel, zenészekkel dolgozni, olyanokkal, akik a saját művészetükben kimagaslót, markánsat alkotnak.
| hirdetés
 |
|
A film igazán olyan műfaj, amely fel tudja szívni más művészeti ágak újdonságait is.
T. F.: A film és a színház beszippantja a zenét, a képzőművészetet, az irodalmat, sok mindent szervesen magába tud építeni. Bortnyik azért érdekes még, mert éppen a Bauhaus idején ment ki. Ezt a képét is Weimarban festette, nem itthon. Viszont amikor hazajött, ez a műve egy társulat indító energiája lett. Festményből születik egy avantgárd színház a ’20-as évek közepén, Budapesten – ilyesmi ritkán fordul elő. Nagy a barátság Kassákkal, aki hihetetlenül színes pacák, ír, fest, szerkeszt. Bortnyik szintén, ő a Ma szerkesztője is volt. Gondolom, ők ketten erősen inspirálhatták egymást.
Ezen a képen van valami a későbbi Magritte-ból is, telihold van, erős, sugárzó holdfényben sétál egy pár, de a kép elején nappali világosság jelenik meg.
T. F.: Bortnyik használta azokat a konstruktivista, letisztult, geometrikus formákat, amelyeket például a ’20-as évek szovjet avantgárdja használt. Ugyanakkor van benne humor, már megelőlegez valami olyan szatirikus hangnemet, amit például a francia filmesek szoktak használni. Vagy akár Magritte. Nekem Alain Resnais Tavaly Marienbadban című filmje jut eszembe a képről, ott sincs igazából történet, leginkább a kastélyban mászkálnak emberek, erősek a fényhatások, az egész akár vígjátékként is végignézhető, közben hatalmas súlya van. Ez a kép sötét hangulatú, valamelyest depresszív mű, expresszionista fénykezelés jellemzi, ugyanakkor a zöld színű szoborral van egy szatirikus, az egész, megkonstruált világot kifigurázó árnyalata. Komplex mű.
Ebben a szögletes, konstruktivista világban megjelenik két ember, ráadásul egy összebújó szerelmespár, az egész olyan, mint egy sűrű, „elemelt” vers. Prózai és költői egyben, sötét, de mégsem, sőt: szinte lidérces ezzel a kettős fényhatással, nem?
T. F.: Ez a fényhatás transzcendens hatást kelt. Bortnyik ott barangol azoknak az éveknek az összes meghatározó izmusában, de nem lehet rásütni, hogy melyik izmus ez. Ebben a vonalas világban bukkan fel a kép közepén sétáló szerelmespár, mégpedig háttal. Nem látjuk az arcukat. Nem az egyéniségük a lényeges, hanem az egész világ, így, együtt. Amelyhez a szobor is hozzátartozik, amely mintha nézné őket. Az maga is jelzés, hogy a zöld színű, tehát valószínűleg bronzból készült szobor egy szamár. A letisztult, vonalas világban megjelenik a humor. Bortnyik a világot képes humorral kezelni, kis kérdőjeleket „tenni”.
Az Overnight előkészítésekor kezdtetek valamit ezzel a fallal is, amely elválasztja a párt és a szobrot?
T. F.: A fal kettészeli a teret, mélységet ad a képnek. De aligha csak a perspektíva miatt festette oda Bortnyik. Nekem ez a fal éppen azért érdekes, mert belehasít a térbe. Mint a kép bal oldalán lévő magas ház is. Elől meg ez a zöld és világos színű kő megint másfajta ritmust ad a képnek. Különösek, erőteljesek a festmény színei, az például, ahogy az ég kékje finoman egybeolvad azzal a kékkel, ahol a pár egymáshoz simul. A szerelmespárral megjelenik a romantika, az érzelem ebben a sarkos, szigorú, behatárolt világban, amelyben mégiscsak van könnyedség, ha felbukkanhat benne egy zöld szamár szobra.
Méghozzá dór oszlopfőre emlékeztető talapzaton, tehát Bortnyik talapzatra emel egy szamarat!
T. F.: Mi ez, ha nem fricska a világnak? Megjelenik a szatíra ebben a konstruált térben. Ettől az összetettségtől, a fanyar humortól átélhető világ ez, nagyon élő, modern kép, akár ma is festhette volna a festő.
Kép: Bortnyik Sándor: Zöld szamár, 1924, olaj, vászon, 60 x 55 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
